Kisalföld logö

2019. 04. 21. vasárnap - Konrád Még több cikk.

Hamarosan érkezik a Follow The Flow debütáló albuma, erről érkezett ízelítő egy klip formájában

A Follow The Flow három zenésze rendkívül termékeny korszakban van, tavalyi berobbanásuk óta ontják magukból a listavezető dalokat, most pedig elérkezett az ideje, hogy egy debütáló lemezt is letegyenek az asztalra.
Legyen szó rádiókról, digitális felületekről vagy YouTube rekordokról, a Follow The Flow nem ismer akadályt. Alig több mint egy éve léteznek jelenlegi formájukban, és már rögtön az első slágerükkel, a Nem tudja senkivel letarolták a hazai toplistákat, de az utána következő Maradok távol és az Anyám mondta is hasonló sikereket ért és ér el azóta is.

Tavaly téli bemutatkozó koncertjükre az Akvárium Klub KisHalljába egy nap alatt elfogyott minden jegy, a tavaszi dupla NagyHallra pedig négy óra alatt kapkodták el a belépőket a rajongók a bejelentés napján. Emellett zajlik a csapat országos turnéja is, mely szintén sold out állomásokkal van tele.
 
A fiúk nem pihennek. A turné mellett minden szabad pillanatukban első nagylemezükön dolgoznak.

A Petőfi Zenei Díjas és MTV EMA nyertes zenekar szakmai élete egyik következő nagy mérföldkövére készül, hiszen a turné mellett minden szabad pillanatukban első nagylemezükön dolgoznak, amit május 30-án fognak bemutatni a Budapest Parkban.

Természetesen a tracklistára felkerül az összes eddig megjelent slágerük: a Nem tudja senki, a Maradok távol, az Anyám mondta és az Érdekemberek, mellettük pedig számos vadonatúj dalt is rögzített a csapat. Ezek közül többet is bemutatnak a Parkbéli fellépésig, az első Gavallér pedig a hétvégén debütált egy különleges és kreatív montázstechnikával készült videó kíséretében.

A klipben a srácok bejárják a vörös szőnyegtől kezdve a nagyvároson át a gettót is, miközben bármennyi is a pénzük, csak úgy csorog ki a kezükből.
 

A dal lényege, hogy teljesen mindegy, mennyit keresel, nagyon könnyű hamar felélni, és ez bizony ránk is igaz. Nekem ez az egyik kedvenc Follow The Flow dalom, az első olyan, amit dúr hangnemben írtunk."

- mondta Fura Csé a Gavallérról.

“Nagyon várjuk, hogy élőben is előadjuk a Parkban a további új dalunkkal együtt, történelmi pillanat lesz számunkra a május 30. Épp dolgozunk még két további videón, amit addig be is mutatunk majd a közönségnek, szóval érdemes figyelni az oldalunkat továbbra is!"
 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Különleges fa áll egy debreceni közösségi ház udvarán - fotók

Különleges fa áll egy debreceni közösségi ház udvarán - fotók
Húsvéti festett tojások díszítik a fát. Tovább olvasom