Kisalföld logö

2019. 06. 20. csütörtök - Rafael 19°C | 27°C Még több cikk.

Guinness-rekorder lett a Fűrész-sorozat

Minden idők legsikeresebb horrorfilm-sorozataként vonul be a Guinness Rekordok Könyvébe a Fűrész-széria.

A rekord hivatalos elismerésére pénteken kerül sor a San Diegóban zajló Comic Con nemzetközi szórakoztatóipari bemutatón és vásáron.
Mark Burg, a sorozat egyik producere csütörtökön számolt be róla, mekkora eredménynek tartja, hogy olyan horrorsorozatok fölébe kerekedtek, mint a Péntek 13, a Rémálom az Elm utcában, a Halloween vagy A texasi láncfűrészes.

A Fűrész-szériából eddig hat filmet vetítettek: a sorozatból 2004. óta minden halloweenre megjelent egy újabb epizód. A hetedik, befejezőnek szánt részt október 29-én mutatják be, ezúttal három dimenzióban.

A Fűrész-filmek globális mozibevétele összességében meghaladja a 730 millió dollárt (161 milliárd forintot). Emellett a Lionsgate által forgalmazott produkciókból világszerte több mint 30 millió DVD fogyott el.



A horrorsorozat főszereplője egy őrült sorozatgyilkos, aki lelki terrornak veti alá áldozatait, mielőtt brutálisan végezne velük.

Mint Burg elmondta: már a második rész forgatásánál eldőlt, hogy összesen hét epizódot készítenek, és sem előzményfilm, sem egy mellékszál továbbgondolása formájában nem lesz folytatása a sorozatnak.

A producer azt ígérte, hogy a befejezésben minden eddig felmerült kérdésre választ kapnak majd a nézők, ugyanakkor arra is ügyeltek, hogy azok is követni tudják az eseményeket, akik a korábbi részeket nem látták.

Olvasóink írták

  • 4. Túrabakancs 2010. július 23. 15:01
    „A mellékelt fotón az nem a Kalányos família egyik tagjának
    a lába ill. ujja megörökíte "árubeszerzés utá"n? :o
    Agent! Amit ezért a kijelentésért kapni fogok megint tőled, azt nem
    teszem zsebre azt hiszem.. Vicc vóóót!”
  • 3. mecsoka 2010. július 23. 14:01
    „Én nem tudtam végignézni. Nem bírom trancsírozást. Akkor inkább egy jó kis thriller.”
  • 2. krieghofnyuszi 2010. július 23. 13:10
    „Remélem méltó befejezés lesz a hetedik rész!
    Az eddígiek mind nagyon jók voltak!”
  • 1. buggyant 2010. július 23. 12:44
    „NEM CSODÁLOM!!!! GRATULA!
    ALIG VÁROM!!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eséssel indult a nyugat-európai kereskedés

Eséssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken. Tovább olvasom