Kisalföld logö

2019. 06. 16. vasárnap - Jusztin 21°C | 32°C Még több cikk.

Férje türelmén múlik Mádai Vivien karrierje

A munka hozta meg a nyaralást az elfoglalt műsorvezető számára, hiszen a családjával együtt költözött ideiglenesen a Balaton partjára. Jókor jött az idill, veszélyben volt már a házassága a sok munka miatt.
Alig két hónappal ezelőtt számolt be a Bors arról, hogy a TV2 csinos műsorvezetőjének egyre több konfliktusa van otthon, amiért rengeteget dolgozik. Vivien tavasszal szerepelt a Nagy Duettben, versenyzett a Micsoda nők!-ben és állandó műsorvezetője lett a Mokkának, ami a karrierje szempontjából fantasztikus, de a férje jobban szeretné, ha több időt töltene vele és a közös kisfiukkal, Zénóval.

A műsorvezetőnő a nyarat sem tölti pihenéssel, nemrég forgatta le a TV2 őszi grandiózus show-műsorát, a Ninja Warrior Hungaryt, melynek Majka és Till Attila mellett Vivien a társműsorvezetője lesz. A Bors úgy tudja, hogy a nyári forgatások alatt nem egyszer fordult elő olyan, hogy Mádai hajnali kettőig Ninját forgatott, majd öttől már a Mokka stúdiójában sminkelték a reggeli műsorra, vagyis alig három órákat alhatott. A TV2 reggeli műsora a nyár közepén aztán leköltözött a Balaton partjára, így a műsorvezetők – Mádai mellett Berki Krisztián, Czippán Anett és Istenes László – is leköltöztek. Vajon Vivien férje, hogy viseli ezt az iszonyatos tempót?

És ahhoz mit szól, hogy a neje immár fürdőruhára vetkőzve vezette a Mokkát?

– A férjem büszke rám, a mi kapcsolatunkban a féltékenység sosem volt jelen, feltétel nélkül bízunk egymásban, ezért is merek merészen öltözni kamera előtt is. Ami pedig a sok munkát illeti, hát abban is nagy szerencsém van! A nyári leköltözés időszakára ugyanis a családom, vagyis a férjem és a kisfiam is velem tudott jönni. Gyakorlatilag a munka hozta meg számomra a nyaralást, reggel adásban vagyok, aztán az egész délután a mienk. A nyáron biztosan nem tudunk elmenni nyaralni, de az őszöm lényegesen könnyebb lesz, mint a tavasz és a nyár volt, többet lehetünk együtt és azt is tervezzük, hogy hármasban elutazzunk valahova a kis családommal. Kétségtelen, hogy emberfeletti türelmet igényel a férjemtől a munkám – ismeri el végül –, de ő egy csodálatos ember, így nem félek attól, hogy nem találjuk meg a közös nevezőt, bármi történjen.

 
Borsonline.hu
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fáy Miklós kritika - Bődületes bódulat

Tovább olvasom