Kisalföld logö

2019. 05. 20. hétfő - Bernát, Felícia Még több cikk.

Felmérik a gyermekek egészségi állapotát

Mintegy 600 gyermek egészségi állapotát mérik fel a Phoenix Speciális Mentők orvosai hétfő és péntek között a szécsényi kistérség öt településén.

Báránkóné Gonda Gabriella, a Szécsényi Gyermeksegély Program vezetője elmondta az MTI-nek, hogy az országszerte páratlan, hétfőn kezdődött ötnapos programot azért szervezték meg, mert a szécsényi kistérségben nincs gyermekegészségügyi ellátás: ebből a célból vagy Balassagyarmatra, vagy Salgótarjánba kell utazni. A helyzetet bonyolítja, hogy a legtöbb szakellátás igénybevétele előtt - akár több hónappal is - be kell jelentkezni és időpontot kell kérni.

A programban a csoport Rimócot, Endrefalvát, Ludányhalászit, Varsányt és Magyargécet keresi fel. Az orvosok között gyermekgyógyászok, illetve szemész, bőrgyógyász és reumatológus is van.

Maga a program úgy zajlik, hogy a szervezők sátrat állítanak fel az érintett település iskolája mellett: itt végzik a vizsgálatok nagy részét, kivéve a szemészetit, mert az ehhez szükséges műszereket egy osztályteremben helyezik el. Az egyenként 100-130 fős oktatási intézmények valamennyi tanulójának megvizsgálása napi nyolc órát vesz igénybe.

A Phoenix Speciális Mentők orvoscsapatáról azt is érdemes tudni, hogy többnyire a külföldi katasztrófák helyszínein dolgoznak. "Szeretnénk megtudni, hogy milyen a gyermekek egészségi állapota, hiszen hátrányban vannak más településeken élő társaikkal szemben" - mondta Báránkóné Gonda Gabriella.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bemutatták a világ legkisebb, legkönnyebb mikroszkópját

A világ legkisebb és legkönnyebb, lencse nélküli, távgyógyászatban használható mikroszkópját… Tovább olvasom