Kisalföld logö

2019. 04. 22. hétfő - Csilla, Noémi Még több cikk.

Farsangi táncház és Elvis-koncert zeneakadémisták előadásában

A Zeneakadémia hallgatói a héten két rendkívüli estére is várják a szórakozni vágyókat: csütörtökön Farsangi táncházba, szombaton pedig Elvis-koncertre invitálják a közönséget az Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtérbe.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (LFZE) csütörtöki Farsangi táncházán bemutatkoznak a Zeneakadémia népzene szakos hallgatói és a Magyar Táncművészeti Főiskola Néptánc tagozatának növendékei - közölte az MTI-vel az intézmény sajtóirodája.

Az esemény vendégei az előadás után táncoktatáson vehetnek részt, és ott szerzett tudásukat a fél 10-kor kezdődő táncházban már be is mutathatják egymásnak.

Szombaton a 75 éve született Elvis Presley-re, a rock and roll királyára emlékeznek a hallgatók. Az egyetem néhány kivételes tehetségű növendéke alkalmi együttest alakított, hogy kilépve a dzsessz és a klasszikus zene kereteiből, egy emlékezetes évforduló ürügyén kitérőt tegyenek a rock világába.

Az este során a "király" szellemét Homoki Gábor idézi meg, aki jelenleg párhuzamosan végzi a klasszikus hegedű és a dzsessz-ének szakot Kelemen Barnabás, illetve Berki Tamás növendékeként. A zenekar további tagjai a Liszt Akadémia dzsessz tanszékének hallgatói: Tóth Marcell (zongora), Morvai Tamás (szólógitár), Miskolci Márk (basszusgitár) és Urbán Marcell (dobok).

Először szerveznek egyetemi mulatságot a Zeneakadémia növendékei, és első ízben vendégeskednek a 2009 őszén megnyílt Eötvös 10-ben. A tervek szerint a felújítás miatt épület nélkül maradó LFZE más eseményeket is itt tart majd. Február végétől például kéthetente népzenei, illetve dzsesszkoncertekkel várják az igényes kikapcsolódásra váró közönséget az Eötvös 10-ben.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megjelent Kurtág Márta első szólólemeze

Beethoven Diabelli variációi szólnak Kurtág Márta első szólólemezén. Tovább olvasom