Kisalföld logö

2019. 07. 19. péntek - Emília 17°C | 29°C Még több cikk.

Boldog születésnapot! Harvey Keitel 80 éves

A Taxisofőr, a Kutyaszorítóban, a Ponyvaregény, a Zongoralecke, az Ifjúság című filmek szereplője Brooklyn utcáin nőtt fel.
Május 13-án lesz nyolcvanéves Harvey Keitel amerikai színész, producer, a többi közt a Taxisofőr, a Kutyaszorítóban, a Ponyvaregény, a Zongoralecke, az Ifjúság című filmek szereplője.

Szülei Lengyelországból és Romániából bevándorolt zsidók voltak, ő Brooklyn utcáin nőtt fel. A tanulást nem kedvelte, idejét szívesebben töltötte vidámparkokban és játéktermekben, s arról álmodozott, hogy egyszer Marlon Brando nyomába léphet. Tizenhat évesen beállt tengerészgyalogosnak, három évig szolgált Libanonban. Leszerelése után volt bírósági rajzoló, cipőügynök, közben színészetet tanult a híres Actor's Studióban, melynek aztán 1995 és 2017 között Al Pacino és Ellen Burstyn mellett társelnöke volt.

Kisebb színpadi szerepek után, 1967-ben Martin Scorsese Ki kopog az ajtómon című első nagyjátékfilmjében állt először kamera elé. A sikert 1973-ban a szintén Scorsese rendezte Aljas utcák hozta meg számára, amelyben hitelesen játszotta el a kulturális örökségével küszködő New York-i olaszt. A rendező szerepeltette a mára kultikussá vált Taxisofőrben is, ahol a kiskorú prostituált futtatóját alakította, az Alice már nem lakik itt című filmben a címszereplő szadista udvarlójaként tűnt fel.

Francis Ford Coppola őt szemelte ki az Apokalipszis most főszerepére, de a sikertől megkótyagosodott Keitel összeveszett vele, ezért közvetlenül a forgatás megkezdése előtt kirúgták, helyére Martin Sheent szerződtették. A kedveszegett színész egy ideig felejthető filmekben tűnt fel, az egyik üdítő kivétel a Zuhanás a szerelembe című, Meryl Streep és Robert De Niro főszereplésével készült romantikus dráma volt. Több európai filmben is szerepet vállalt, köztük a Nyomozás Krisztus holtteste után címűben Pontius Pilátus ruháját öltötte magára. Megfenekleni látszó karrierjén aztán ismét Scorsese lendített, aki 1988-ban a botrányok és viták övezte Krisztus utolsó megkísértésében Júdás szerepét osztotta rá.

Zajos sikert aratott a Thelma és Louise című "női road-movie" nyomozójaként, 1991-ben legjobb mellékszereplőként Arany Glóbusz- és Oscar-díjra is jelölték a Bugsy című gengszterfilmben. Abel Ferrera Mocskos zsaru (1992) című alkotásában egy drogos detektív volt. Quentin Tarantino Kutyaszorítóban című filmjében nem csak szerepelt, de első alkalommal vállalt produceri munkát is. A rendező kultikussá vált Ponyvaregényében a "problémamegoldó embert" játszotta, az Alkonyattól pirkadatig című rendhagyó vámpírfilmben újra Tarantinóval és Robert Rodriguezzel dolgozott.

A számtalan negatív figura után a Zongoralecke című filmben végre merőben más szerepkörben, romantikus oldalát is megmutathatta: egy Új-Zélandon élő analfabéta, durva telepest alakított, aki beleszeret egy néma asszonyba. A filmet jegyző Jane Campion rendezőnővel a Szentek és álszentek című alkotásban is együtt dolgozott. Két újabb krimit követően (Nepperek, Copland) független, elsősorban művészi kihívást jelentő produkciókban játszott (Füst, Egy füst alatt - Beindulva).

A szomorú tekintetű, gyűrött arcvonású, a klasszikus szépségeszmény megtestesülésének még jóakarattal sem nevezhető Keitel több mint száz filmet forgatott, volt kegyetlen és emberi, hűvös és romantikus, de mindig hiteles és érzékeny. Az utóbbi évtizedben egy kisebb szerepben a parádés szereposztású Utódomra ütök című vígjátékban komédiázott. Több más híresség mellett ő is szerepelt Wes Anderson a két világháború közötti korszak Európájában játszódó, Grand Budapest Hotel című vígjátékában, majd Rachid Bouchareb rendező osztott rá főszerepet filmdrámájában (La voie de l'ennemi / Two Men in Town). Ezután az Oscar-díjas olasz Paolo Sorrentino Ifjúság című alkotásában (2015) egy filmrendező bőrébe bújt, az elmúlásról és az emlékezésről szóló dráma több Európa-filmdíjat kapott. A hamarosan a mozikba kerülő Irishman című maffiafilmben ismét Scorsesével dolgozott olyan partnerek társaságában, mint Robert De Niro, Al Pacino és Joe Pesci. A film különlegessége, hogy a főszereplőket két különböző időszakban mutatja be, így a színészeket digitálisan kellett megfiatalítani. Keitel a közlemúltban fejezte be Václav Marhoul cseh rendező Festett madár című filmjének forgatását, a második világháborús drámában egy katolikus papot alakít.

Az egyik legkeresettebb karakterszínész egyik kedvenc filmje a Szabó István által rendezett, a művészi és emberi felelősséget vizsgáló Szembesítés, amelyben ő volt a második világháború után kollaborációval vádolt német karmester, Wilhelm Furtwängler amerikai kihallgatótisztje. Sokoldalú tehetségét zenés vígjátékban (Apáca show) és tévésorozatokban is megcsillogtatta, tavaly a Wes Anderson rendezte Kutyák szigete című animációs filmben az egyik állatnak kölcsönözte a hangját.

Jellegzetes arca egy whiskymárka reklámjaiból is ismerős lehet sokak számára, s feltűnt az amerikai rapper Jay-Z, valamint Beyoncé egy-egy videóklipjében is.

Az Oscar- és Golden Globe-díjra jelölt színészt a Berlinalén 1995-ben Ezüst Medve-díjjal ismerték el. 2002-ben a moszkvai filmfesztiválon a Sztanyiszlavszkij-iskola hagyományaihoz való hűségéért és színészi pályafutásában elért eredményéért különdíjjal tüntették ki, s megkapta a Karlovy Vary-i (2004), az isztambuli (2005), valamint a locarnói (2016) nemzetközi filmfesztivál életműdíját is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ördög Nóra zokogva ölelte gyermekeit - fotók

Ördög Nóra zokogva ölelte gyermekeit - fotók
Mici és Vencel még soha nem töltött ennyi időt külön anyukájától, nem csoda, hogy a műsorvezetőnél… Tovább olvasom