Kisalföld logö

2019. 05. 19. vasárnap - Ivó, Milán Még több cikk.

Aukciós rekordot döntött Jeff Koons szobra a Christie's árverésén

Élő képzőművész alkotásáért ilyen magas összeget még soha nem fizettek árverésen.
Jeff Koons amerikai képzőművész Rabbit (Nyúl) nevű szobra 91,1 millió dollárért kelt el szerdán a Christie's New York-i árverésén, élő képzőművész alkotásáért ilyen magas összeget még soha nem fizettek árverésen - közölte az aukciósház.

A pop art művész 1986-ban készítette a 104 centiméter magas szobrot, amelyet a 20. századi képzőművészet egyik legnevesebb alkotásának tartanak. A szakértők legkevesebb 50 millió dollárra becsülték az árát az aukció előtt. Koons három ilyen szobrot készített 1986-ban.
    
Élő képzőművész eddig aukciós rekordját a brit David Hockney tartotta, akinek a Portrait of an Artist című festménye 90,3 millió dollárért kelt el a Christie's novemberi árverésén.
    
Koons szobra a 2017-ben elhunyt amerikai könyv- és lapkiadó, Samuel Irwing Newhouse gyűjteményében volt.
    
A The New York Times című amerikai napilap úgy tudja, hogy Robert U. Mnuchin műkereskedő, Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter apja volt a nyertes licitáló a szerdai árverésen.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elképesztő videót osztott meg Mick Jagger - Így mozog 75 évesen

Elképesztő videót osztott meg Mick Jagger - Így mozog 75 évesen
Az énekes nemrég esett át szívbillentyűcserén. Tovább olvasom