Kisalföld logö

2019. 02. 20. szerda - Aladár, Álmos 2°C | 11°C Még több cikk.

ÁNTSZ: nincsenek kirívó szabálytalanságok a strandokon

Az idén eddig nem tapasztaltak kirívó szabálytanságot a strandok, fürdők közegészségügyi ellenőrzésekor - közölte az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatal közegészségügyi főosztályának vezetője pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.

Kovács Márta tájékoztatása szerint a folyamatosan vagy szezonálisan működő 626 fürdőnek nagyjából az egyharmadát ellenőrizték eddig, de a vizsgálatok folyamatosak. Mint mondta, egyre később nyitnak a strandok, ezért nem tudtak végezni még az ellenőrzésekkel.

A leggyakoribb hiányosságok között említette a burkolatok töredezettségét, a pihenőterületek rendezetlenségét, illetve azt, hogy az üzemeltető nem az előírások szerint biztosította az uszodamesteri felügyeletet. Az ellenőrök minden ilyen esetben intézkednek - tette hozzá.

Kovács Márta kitért arra: a 2009-es és a 2010-es adatokat összehasonlítva kiderült, hogy a közfürdők vízforgatós medencéinek esetében a vízmintákkal kapcsolatos kifogások száma 40 százalékról 27 százalékra csökkent. Több lett ugyanakkor a kifogás a töltő-ürítő rendszerű medencéknél, ezek aránya 48-ról 56 százalékra nőtt - mondta.

Felhívta a figyelmet arra, hogy nemcsak a strandok üzemeltetőire, hanem a fürdőzőkre is vonatkoznak jogszabályok. Ezek között első helyen a szülők felelősségét említette, nélkülük ugyanis nem tartózkodhat a medencékben a hatéves kor alatti, valamint az úszni nem tudó, 14 évesnél fiatalabb gyerek.

A főosztályvezető kiemelte a higiénés előírások betartásának a fontosságát is. Azt kérte a strandolóktól, hogy piszkosan ne menjenek be a vízbe, és ne kerüljék ki a lábmosókat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Schwarzenegger válása miatt elhalasztotta filmes terveit

Elhalasztotta hollywoodi visszatérését Arnold Schwarzenegger. A volt kormányzó közleményben… Tovább olvasom