Kisalföld logö

2019. 04. 19. péntek - Emma Még több cikk.

A vuvuzela a kukacokat is elriasztja

Megsemmisítő vereséget mértek a földigiliszták csalogatóikra az idei brit viadalon: egy sem mászott elő a földből a 30 perces verseny alatt.

A világrekord 567 kukac, ennek tükrében elkeserítő lehet a több tucatnyi versenyzőnek a woodhalli eredmény(telenség), pedig a csalogatók nagyon igyekeztek rábírni a gilisztákat, ugyan másznának elő egy kicsit napozni.

A leghangosabb egy vuvuzelázó versenyző volt, ő feltehetően nemhogy vonzón, hanem egyenesen taszítón hathatott a gilisztákra.

Volt aki a leghagyományosabb módon, földbe döfött vasvilla ütögetésével, és az így keletkezett "földrezgéssel" csalogatott. Mások muzsikaszóval próbálkoztak, maguk játszottak hangszereken, ám vagy csak süket fülekre találtak gilisztáéknál, vagy zenéjük nem volt a kukacok kedvére való.

A legérdekesebb eszközök egyike a Kukacvonzónak elnevezett tüskekerekű roller volt. Ez is ugyanolyan eredményesnek bizonyult, mint az elektromos hátmasszírozó gép, mellyel a gyepet kényeztette egy csapat hiába: egyetlen nyamvadt, fájós hátú kukac se bújt elő hálálkodni.

A zsűri ugyanakkor időcsúcsot javított: rekordhamar végzett a kukacszámlálással. Feladta neki azonban a leckét a totális döntetlen, hiszen senki se csalt kukacot. Hosszas tanakodás után végül a lelkesedést díjazták.

A viadal szervezője a verseny után a The Daily Telegraph című brit lapnak hitetlenkedett a csupa nullán megjegyezve, hogy máskor - még a legkukacszegényebb esztendőben is - a győztes legkevesebb 40 gilisztát csalt elő.

A sportág alapszabályzata egyébként nem enged sem locsolást, sem ásást.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyalog az Amazonas folyó mentén

A világon elsőként gyalogolta végig az Amazonas folyó teljes hosszát egy brit férfi, aki a 859… Tovább olvasom