Kisalföld logö

2019. 02. 23. szombat - Alfréd -6°C | 1°C Még több cikk.

A Verdák folyatása robogott a mozis toplista élére

A Verdák 2. című animációs film vette át az észak-amerikai toplista vezetését: a Pixar stúdió új autós kalandjára 68 millió dollárért (13 milliárd forintért) váltottak jegyet a nézők a hét végén.

John Lasseter és Brad Lewis animációjában Villám McQueen, a versenyautó a Földgolyó Futamban indul, és barátja, az autómentő Matuka is elkíséri.

Az öt évvel ezelőtt bemutatott Verdák premierhétvégéjén 60,1 millió dolláros bevétellel debütált Észak-Amerikában, ám akkoriban még alacsonyabbak voltak a jegyárak, és az eladott jegyek számának tekintetében a folytatás alulmaradt az eredeti filmmel szemben - jegyezték meg elemzők.

Ugyanakkor azt is hozzátették: a Pixar filmjei az 1995-ben bemutatott Toy Story óta rendre a toplista csúcsán kezdik forgalmazásukat.

A hétvégi toplista második helyét Cameron Díaz Rossz tanár című vígjátéka foglalta el 31 millió dollárral (5,8 milliárd forinttal). Az egy hete még listavezető Zöld Lámpás című sci-fi akciófilm viszont a harmadik helyre csúszott vissza 18,4 millió dolláros (3,5 milliárd forint) jegyeladással.

J.J. Abrams negyedikként befutott Super 8 című sci-fijére 12,1 millió dollárért (2,3 milliárd forint) váltottak jegyet a nézők. Az ötödik legnézettebb film pdig a Jim Carrey főszereplésével bemutatott Mr. Popper pingvinjei című vígjáték lett, amelyre 10,3 millió dollárért (kétmilliárd forintért) keltek el a jegyek.


hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fertőző a luxushajó: ne utazzon a Queen Mary 2-vel!

Megbukott a tisztiorvosi ellenőrzésen a világ legnagyobb és legdrágább luxushajója, a Queen Mary 2. Tovább olvasom