Kisalföld logö

2019. 02. 20. szerda - Aladár, Álmos 2°C | 11°C Még több cikk.

A tengerből kiemelt évszázados kincsek kalapács alatt

Nem akadt vevő a hullámsírban nyugvó kínai hajóroncsból öt évvel ezelőtt felszínre hozott kincsekre Indonéziában, ahol árverésen akarták értékesíteni az ezeréves tárgyakat.

Az aukción többek között gyöngyökkel, rubinnal és zafírral kirakott arany ékszereket, valamint értékes porcelánokat kínáltak megvételre.

Az ázsiai ország kormánya által szervezett aukción 271 ezer tétel szerepelt. A javarészt az öt dinasztia korából, vagyis a 907-960 közötti évekből származó kincsek értékét 80 millió dollárra (17 milliárd forintra) becsülték.

Korábban mintegy 20 vállalat és egyéni vásárló jelezte érdeklődését, legtöbbjük kínai, de a szingapúri nemzeti múzeum is érdeklődött. Az indonéz kormány letétet kért az érdeklődőktől, akiknek a 80 millió dolláros becsült összérték húsz százalékát, vagyis 16 millió dollárt - 3,4 milliárd forintnyi összeget - kellett volna befizetniük ahhoz, hogy licitálhassanak.

Többen az árverés bukásának okát épp a magas összegű letétben, valamint a rossz időzítésben látták. A kincsekből várhatóan az ázsiai aukciós piac központjának számító Hongkongban rendeznek majd újabb árverést.

A kínai hajó roncsára évekkel ezelőtt halászok találtak rá Jáva szigetének nyugati partjánál, Cirebon városától 145 kilométerre. A páratlan leleteket 30 búvár összesen 22 ezer merüléssel szabadította ki a víz fogságából. "A tárgyak kilencven százaléka porcelán és kerámia" - közölte be az árverési bizottság titkára.

Az indonéz kormány beleegyezett abba, hogy a befolyó összeget megosszák a kincseket felszínre hozó vállalkozással.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az alváshiány rövidítheti az életet

A napi hat óránál kevesebb alvás korai halálozáshoz vezethet, ám a túl sok alvás sem előnyös -… Tovább olvasom