Kisalföld logö

2019. 04. 24. szerda - György Még több cikk.

A pápa megnyitotta a nagyböjti időszakot

XVI. Benedek pápa a hamvazószerdán megnyitotta a húsvétig tartó 40 napos böjti időszakot, amely a római katolikusok életében a szellemi megújulás és a húsvéti ünnepekre való felkészülés ideje.

A szentatya a római Aventino dombon lévő Szent Szabina székesegyházhoz menve mutatta be a szertartást. Egy bíboros hamut szórt a 83 éves egyházfő ősz hajára, majd XVI. Benedek is ezt tette a kíséretében lévőkkel, miközben egy kórus zsoltárokat énekelt.

A pápa korábban nyilvánosságra hozott hamvazószerdai üzenetében alamizsna osztására és imádságra szólította fel a híveket, Az "alamizsnálkodás gyakorlata" felhívást jelent arra, hogy "Istent az első helyre tegyük, és figyeljünk embertársainkra", hogy Istent újra felfedezzük, és irgalmát elfogadjuk - olvasható a Vatikán által hét nyelven kiadott üzenetben.

A pápa hamvazószerda alkalmából tartott nyílt audienciáján több nyelven, így magyarul is üdvözölte a zarándokokat: "Isten hozta a magyar híveket, különösképpen azokat, akik Budapestről és Bodajkról érkeztek. Szeretettel köszöntelek Titeket. Ma kezdődik nagyböjt időszaka. Negyven napon át a liturgia segít abban, hogy újra átélhessük megváltásunk titkát. A böjt és az imádság egyesít bennünket Krisztussal, Aki az Atya akaratát teljesítve Önmagát adta a keresztfán. Szívesen adom apostoli áldásomat Kedves Mindannyiótokra. Dicsértessék a Jézus Krisztus!"- mondta a katolikus egyházfő.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Skandináv lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a március 9-én megtartott, 10. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták. Tovább olvasom