Kisalföld logö

2019. 02. 18. hétfő - Bernadett -2°C | 10°C Még több cikk.

A Google fellép kínai másolatával szemben

A honlap - amely magát a "Google kínai nővérének" tartja - januárban látott napvilágot, miután az amerikai keresőmotor bejelentette, hogy fontolgatja kivonulását Kínából.
Google amerikai informatikai vállalat jogi lépéseket fontolgat a Goojje kínai webes kereső és közösségi portál ellen, mert az oldal emblémáját a Google és Baidu jól ismert logóiból ollózták össze.

Kínai médiabeszámolók szerint a Google védjegysértéssel vádolja a www.goojje.com alkotóit, és levélben már kérte a félrevezető logó eltávolítását.

A Goojje-t állítólag egy kantoni egyetemista vezette 20 fős csoport hozta létre, és azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a Google pártját fogva közölte: örülne, ha az amerikai vállalat a maradás mellett döntene.
Az azonban továbbra is rejtély, hogy mi állhatott a Google január 12-i bejelentése mögött, amely szerint keresőjében nem hajlandó tovább cenzúrázni a tartalmakat, mert rendszerét kínai területről kiinduló, azonosítatlan hackertámadások érték.

Elemzők szerint a Mountain View-i székhelyű vállalat már rég megbánta a világ legnagyobb piacának elhagyásával való fenyegetőzését, ám a meggondolatlanul kiadott közleménynek nagyobb volt a visszhangja, mint gondolták.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

55 millió óvszert osztanak szét

Ötvenötmillió gumióvszert osztanak szét idén a héten kezdődő riói karneválon. Tovább olvasom