Kisalföld logö

2019. 02. 22. péntek - Gerzson 0°C | 10°C Még több cikk.

A cigisdoboz dizájnja megtéveszti a vevőket?

A cigarettásdoboz színe, a rajta lévő jelek és feliratok befolyásolják, hogy mennyire tartják a vevők veszélyesnek a benne lévő cigarettát az egészségükre - állapították meg kanadai kutatók, akik a sima csomagolás mellett érvelnek.

44 országban - köztük az Egyesült Államokban - tiltották meg a cigarettásdobozokon a könnyű (light), enyhe (mild) és alacsony kátránytartalom (low-tar) feliratokat, mert félrevezeti a fogyasztókat azt a tévképzetet keltve, hogy ezek a cigaretták kevésbé ártalmasak az egészségre.

A kanadai Waterloo Egyetem kutatói azt vizsgálták, hogy a dobozok színe, a rajta lévő jelek és szavak miként befolyásolják a vevők hiedelmét arról, mennyire ártalmas az egészségre a termék. A jelek nem utaltak valódi, forgalomban lévő márkákra.

Kiderült, hogy az emberek 80 százaléka kisebb kátránytartalmúnak, kevésbé ártalmasnak, lágyabb ízűnek képzeli a világoskék dobozban lévő cigarettát, mint a sötétkék dobozban lévőt. A vizsgálatban résztvevők 70 százaléka gondolta, hogy egy fehér szimbólumot tartalmazó csomagolás kevesebb veszélyt hordoz, mint az ugyanolyan, ám szürke szimbólummal ellátott doboz. Ugyanilyen arányban vélték előnyösebbnek a választást, ha a dobozon az "aktívszénszűrő" felirat és egy szűrő ábrája volt látható.

A mintegy 600 önkéntes közül, akik a teszt alanyai voltak, a dohányosokat csapták be könnyebben a dizájnelemek, a kutatók szerint azért, mert ők szívesebben hiszik azt, hogy létezik kevésbé ártalmas cigaretta.

A Journal of Public Health (Oxford University Press) című közegészségügyi szaklapban megjelent tanulmány szerzői azt javasolják, hogy a cigarettákat a jövőben "sima" csomagolásban hozzák forgalomba, és tiltsák meg rajtuk bizonyos szavak és jelek elhelyezését a félrevezetés megelőzésére, valamint a márkavonzás megszüntetésére.

Olvasóink írták

  • 8. RickCartman 2009. augusztus 06. 19:18
    „és ne má, hogy bemegy a kisgyerek a boltba, jaj de szép piros doboz, kérek abból egyet néni, oszt már rá is szokott ettől..ejnye-bejnye”
  • 7. RickCartman 2009. augusztus 06. 18:01
    „becsukott szemmel kérem a trafikban, oszt jónapot-)”
  • 6. tricse 2009. augusztus 06. 17:46
    „Én nem tudom mennyit fizettek ki ezekért a tanulmányokért az okosoknak,de én meg nem nézem,hogy mi van a dobozra írva,nem is érdekel! Kék bond legyen oszt kész!:))”
  • 5. RickCartman 2009. augusztus 06. 17:44
    „moderálva”
  • 4. Muaddib 2009. augusztus 06. 17:39
    „moderálva”
  • 3. elemér 2009. augusztus 06. 15:17
    „moderálva”
  • 2. dr73 2009. augusztus 06. 10:27
    „moderálva”
  • 1. elemér 2009. augusztus 06. 09:04
    „"A cigisdoboz dizájnja" Ami megtéveszti az embert az a inglislengvidzs felesleges használata. Ezekután lehet következtetni hogy az angolt már fujják Mo.-n.;))”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fridi kövérre fogyókúrázta magát - fotóval

Bár nemrégiben még azzal büszkélkedett a népszerű tévés, hogy 16 kilót fogyott, diétája azóta a… Tovább olvasom