Kisalföld logö

2019. 02. 23. szombat - Alfréd -6°C | 2°C Még több cikk.

23 milliárd forinttal kevesebb jut az egészségügyre

A pénzügyi kormányzat költségvetési körirata szerint mintegy 23 milliárd forinttal jutna kisebb összeg 2011-ben az egészségügyre, mint amennyit az idei költségvetésben szerepelt.
A lap keddi számában azt írja: ebben az évben 1470 milliárd forint áll rendelkezésre az egészségügyi ellátórendszer működtetésére, a pénz még így is kevés, mint azt egyebek mellett a kórházak eladósodása is rendre jelzi.

A lap emlékeztetett: a Fidesz a kampányban még az ágazat rendbetételét ígérte, de csaknem fél évvel a kormányalakítás után sincs még politikai döntés: mi is történik majd az egészségügyben. Mint ahogyan azt sem lehet tudni - tették hozzá -, hogy mi az oka az E-Alap most tervezett megkurtításának.

Egyes szakértők szerint jelentheti azt is, hogy körülbelül ez az a keret, amely a közigazgatási hivatalhoz kerülő egészségbiztosítási és ÁNTSZ-hivatalok működtetését szolgálná, csak januártól ezt a pénzt már a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium költi - írta a Népszabadság. A lap úgy tudja: a szakállamtitkárság az ágazat számára minimum az idei összeg reálértékét tartaná elfogadható részesedésének a közpénzekből. Azaz nemhogy kevesebbet, de több tízmilliárddal nagyobb összeget vár a most induló költségvetési alkuban.

Olvasóink írták

24 hozzászólás
12
  • 24. egysoproni_ 2010. október 12. 23:48
    „kb. 40 milliárd hiányzik jelenleg az áőgazatból. Ha elvesznek még 23 milliárdot akkor nagy létszámleépítések lesznek mint ahogy mindez már meg is kezdődött a közszférában. A FIDESZ kormányrakerülése után a mai napig már 2000 azaz kettő ezer közalkalmazott veszítette el a munkáját. Mi lesz az évek óta elmaradt és a jelenleg is halmozódó ki nem fizetett túlórákkal/ügyeleti díjakkal?!”
  • 23. Boli 2010. október 12. 21:26
    „Most egyébként hol vannak a szakmai szervetek, hogy tiltakozzanak az újabb VÁRHATÓ megszorítások és elvonások miatt? A szadeszos ámokfutók után megkaptuk a fityiszes ámokfutókat! Köszönjük! Vagy én vagyok az értetlen és nem értem - hisz állandóan azt hallottuk, hogy SOKKAL TÖBB pénzt kell adni az egészségügynek. Nem szabad elvonni, hisz súlyosan alul van finanszírozva. Erre még 23 milliárd mínusz... Aha... A sok kétbites faék még tapsol is. Tényleg, remek. További ötletek? Az oktatásból mennyit lehet még kivonni? Már számolják? De ott vannak a nyugdíjalapok, az eü.pénztárak és még egy csomó, amivel lehet majd stiklizni... Wazze, hol élnek ezek az elvtársak??? Okos "kétbites droidok" - TAPSOLNI!!! Ne gondolkodjatok...”
  • 22. knifemaster 2010. október 12. 20:55
    „19. hozzászólás anuvuk 2010.10.12. 15:41

    Miből jutottál arra a következtetésre,hogy ha a cigaretta adóból támogatják az egészségügyet akkor a nekünk nem kell megfizetni gyógyíttatásunkat?:D
    Mellesleg,Te komolyan elhiszed hogy a cigaretta adóból akarják támogatni?
    Gondolkodni gondolkodni...csak az elején fáj.”
  • 21. egysoproni_ 2010. október 12. 19:33
    „A kormányváltás óta 2.000-en kerültek utcára és ez jövőre sak rosszabodni fog! Mitagadás, ebből nem lesz 1 millió plusz munkahely...
    Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács nemrég a megyei rendszer visszaállítása miatt még a létszám növeléséről beszélt az üléseken, ehelyett az ellenkezőjét vette tervbe a kormány. 2011-ben a költségvetési szervek egészére 5%-os, a háttérintézményeire 10%-os létszámleépítést tervez a kormány!! Igen köszönjük FIDESZ szavazók!”
  • 20. egysoproni_ 2010. október 12. 19:08
    „Egy munkatársam a választások előtt azt mondta, hogy jobb lesz az egészségügyben is! Ugyanakkor arra a káérdésemre nem adott választ, hogy miből?? Jelenleg azzal érvel, hogy azért jut kevesebb mert a szocik ellopták. Jó duma... Az szja 16%-ra való csökkenésével és nagyon jól fogun járni, monjda Ő. Csak ha most 17% és abból lesz 16% akkor az mennyivel jobb ha a havi bruttónk 120 - 150 ezer Ft köztö mozog 200 akárhány ledolgozott munkaórával... ?!”
  • 19. anuvuk 2010. október 12. 15:41
    „Egy korábbi cikkben olvastam, hogy a cigaretta adójából támogatják az egészség ügyet.
    - Nem abból kell támogatni, mint a kábszereseket se a mi adóforintjainkból, így a bagósok is fizessék a gyógyíttatásukat, nem kötelező a bagózás! - De aki még aktivan rombolja is, az keményen fizessen!
    Nem kell komoly vizsgálat, hogy a cigarettázást kitudják mutatni!
    - Dohányosok, most lehet füstölögni!!!!!!!!!!

    -Az alkohol is megér egy misét.”
  • 18. fióka 2010. október 12. 14:24
    „16. Primax 2010.10.12. 12:57--->hát pont az baj,hogy tényleg az .Már most is neked kell vinned a gyógyszeredet ha kórházba vagy el tudjátok képzelni mi lessz itt magyarországon sorba hullanak majd az emberek már így sem kapod meg azt az egészségügyi szolgáltatást ami járna most is azon fáradozik a kormány némi zsidő töke hátszelével,hogy tönkretegye az egészségügyet jól olvassátok szándékossan építik le majd potom pénzért megveszik az intézményt azt majd jönnek magánbiztosítások amelyek természetessen szintén zsidó kézben vannak na ott lessz nekünk satukabát.Ezt a technikát a zsidók már réges régen alkalmazzák csak hát a pénznek sem a fityesz sem az mszp nem tud ellenélni ők nem lesznek műtét előtt várólistán abban biztosak lehettek.”
  • 17. Komissar 2010. október 12. 14:02
    „No de hol vannak ...? Kik a választások idején hozsannáztak a fütyiszért?
    Ha minden ilyen szépen alakul, még egy év sem kell, hogy rájöjjenek: ÁT LETTEK...!
    Mert megérdemlik. <moderálva..>”
  • 16. Primax 2010. október 12. 12:57
    „14. hozzászólás szocdem !
    " Az ország, és lakóinak sorsa ugyan is nem a hatalmi elitet jellemző családi kapcsolatok ügye!" - írod.
    Na, itt van a Te nagy tévedésed.
    Mert az.”
  • 15. knifemaster 2010. október 12. 12:25
    „13. hozzászólás szocdem 2010.10.12. 12:03
    Úgy gondolom én is.
    De azt is gondolom,hogy lényegtelen mit mond és mit tesz a kormány.
    A cselekedetek indoklása vagy magyarázata,messze nem egyezik a tényleges okokkal.”
  • 14. szocdem 2010. október 12. 12:08
    „11.
    Én nem becsülöm le a társadalom agykapacitását iylen szinten. Én inkább azt gondolom, hogy a rettentő infohiány az ami kedvez a fityesz meg mszp féle formációknak.

    HA eljutna a társadalmi tudat odáig, hogy a közgazdaság közös ügy, a kormánykassza meg nem az (most annak komunikálják, sőt sokan - talán a legtöbben- azt hiszik hogy az maga a gazdaság) akkr az ilyen itt közölt jelentésekkel párhuzamosan rugnának ki ezer meg ezer felelőst. Az ország, és lakóinak sorsa ugyan is nem a hatalmi elitet jellemző családi kapcsolatok ügye!”
  • 13. szocdem 2010. október 12. 12:03
    „8.

    Az adóemelések elmentek a vezírek külföldi gazdáinak kielégitésére, gigaberuházásokra. (29-én nem véletlenül emlegették európában a magyarokat is akik hülyék a saját hazájuk vezetéséhez, és ezért folyton az eu munkásainak megsarcolásával kell őket támogatni)

    Az adóemelés egyébként nem szükségszerű, csak a gazdaságot kellene beindítani. A jelenlegi rendszer ui arra van kitalálva, hogy a társadalomnak csak egy kis része dolgozzon, az is inkább éhbérért (és a nem dolgozókat hibáztassa az alacsony életszínvonalért) a profit pedig ne itt, hanem valahol a nemzetek fewlett űálló vittuális pénzrendszerben realizálódjon. (Számos törvényünk ezt segiti elő, s valamért azokat mind a "rencerváltás" utáni kormányok hozták!!!)

    Következésképp az adóemelések nem igazán vezetnének célra, anélkül legalábbis nem, hogy a gazdasági alapértékekekt (termelés fogyasztás fenntartásában szerepet játszó belső értékek) rendbetegyék. HA megtennék, az adóbevételek is exponenciálisan nőnének a maival azonos színvonalon is!
    De ez Polányi, meg Galbright, meg Keynes, meg az európa kapitalizmus, amiről itt a legtöbb polgárnak fingja sincs. Azért lehet velünk bármit megtenni a vazalluskormányoknak.”
  • 12. Madarász 2010. október 12. 11:38
    „Hát ez várható volt, most az egészségügyel csinálják ugyanazt, mint az előző kormányzásuk alatt a nyugdíjasokkal.

    Mikor lesz végre egy olyan kormány, aki a pártok támogatását, a kampánypénzeket és a számla nélküli adómentes költségtérítést húzza ki a költségvetésből? Szerintem sokan szavaznának rájuk!”
  • 11. Gyurmax 2010. október 12. 11:24
    „@6 - mert a társadalmi örökségünkben ez benne van. 40 év sötétség után elég munkás gyertyát gyújtani. Vajon miért van Magyarországon az analfabetizmus Európai átlag felett, hát mert a a birkák tereléséhez egy ugatós kutya bőven elegendő!”
  • 10. Gyurmax 2010. október 12. 11:20
    „Hol vannak az elkötelezett támogatók ebből a kommentsorból?????
    Tyű nekik is bele kell majd nyúlni a zsebükbe! A jövő évi költségvetésről még nagy a csend ugyan van még kettő hónap a bemutatásig viszont szállingóznak kifelé az erős megszorító intézkedések, hogyan is gondolhattuk, hogy csodazsákban tonnaszámra hozza vezérünk az aranyat!”
  • 9. fióka 2010. október 12. 10:58
    „<moderálva> egy kis segíség
    http://www.youtube.com/watch?v=HvEn01gptT4”
  • 8. knifemaster 2010. október 12. 10:56
    „6. hozzászólás szocdem 2010.10.12. 10:44
    eddig emelték az adókat ,az sem vált be....”
  • 7. fióka 2010. október 12. 10:50
    „5. szocdem 2010.10.12. 10:39--->ott a pont”
  • 6. szocdem 2010. október 12. 10:44
    „Kevesebb jut?

    Akkor miért is kell annyira az az adócsökkentés?? Mert a csürhe követeli??
    Mért nem lehet megérteni, hogy a kevesebből kevesebb is jut majd??? Egyszerüen nem értem hogy lehet iylen mélyre nyomni agyilag és erkölcsileg egy egész országot...”
  • 5. szocdem 2010. október 12. 10:39
    „SAjnos megmondtuk! A Fidesz épp olyan gazdaságpolitikátfog folytatni mint az MSZP folytatott, mivel akiknek külföldi uzsorások (bocs: "befektetők") a gazdái, azok NEM ÉPÍTENEK ebebn az országban, hanem ROMBOLNAK, és ezt "reform"-nak vagy "rendcsinálásnak" szokták elnevezni - a nagy tapsviharok közepette..

    Amikor a fityesz szavazónak nem lesz jövőre vér a kórházban a műtétjéhez (mert ez is pénzbe kerül) amikor az orvosok elmennek az országból egy normális államba, mert pénz híján lehetetlen a tisztességes szakmai gyakorlatukat folytatni, no akkor majd újra elbeszélgethetünk a nagyvezír, Orbánbasi és sleppje qva nagy szagértelméről, meg egyebekről...

    Egyszerüen az a helyzet, hogy ebben az országban konkrét célja - az alpító külföldiektől kapott agendája- minden hatalmon lévő (és hatalmon volt) politikai erőnek, hogy a szociális rendszert totálisan tönkretegye, az államot egyszerű helytartóságra változtassa.. (Ez a mostani ügy, vagy a parlament karcsusítása, vagy a házicselédek tartásának tehermentesítése, mind ezt az irányt jelzik, de a nép nem érti, nem fogja fel)”
24 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hivatalosan is összeolvadt a Raiffeisen

Hivatalosan is egy szervezetbe olvadtak össze a Raiffeisen Zentralbank (RZB) egyes tevékenységei és… Tovább olvasom