Nágikánidzá és a dán módszer

Egyszer Milánótól Mestre-ig - ami Velence, vagyis olasz nevén Venezia 'szárazföldi' része - együtt autóztunk. Ez alatt a kb négy óra alatt olyan témák is előkerültek, amik átlagos üzleti kapcsolatok során nem.

Nem mesélem el töviről-hegyire, hogy milyen meglepetések értek Mario gondolkodásának és tudásszintjének közelebbi megismerése során, mert nem kívánok semmilyen általános okoskodást kihozni a mondókámból, csak adomázni szeretnék.

Mario tanult ember, főiskolát végzett. Jól ismerem az olasz társadalmat, ezért bátran merem állítani, hogy Mario szellemi állapota erősen az olasz átlag feletti. Angolul is prímán beszél, ami Olaszországban egyáltalán nem hétköznapi.

Beszélgetésünk során akaratlanul is kiderült, hogy sok mindent tudok olyan dolgokról, amikről Mario éppen csak hallott. Nem sokkal voltunk a kelet-európai változások után. Akkor kezdődött a balkáni háború. A kínaiak abban az időben robbantak be a világba. Ezekről is beszélgettünk. Mario meglepődött a tájékozottságomon.

Nem akartam villogni, de nem tudtam megállni, hogy meg ne kérdezzem:

-Mario, látom, meglep, hogy mennyi nevet, dátumot, adatot, összefüggést ismerek. Én meg azon vagyok meglepve, hogy neked ez meglepetés. Te például ismersz valakit Kelet-Európából? Akár mai híres személyt, akár történelmit, bárkit.

Mario sokáig törte a fejét, majd nevetve azt mondta:

-Egy valakit tudok csak biztosan mondani, aki kelet-európai - Hriszto Sztoicskov.

Hriszto Sztoicskov nagyon híres bolgár focista volt abban az időben, a Real Madridban játszott.

Később Galánta (Szlovákia) környékén mentünk együtt egy céghez. Akkor még nem volt GPS. Nem találtuk a címet.

-Állj meg, Mario! Megkérdezem valakitől.

Megtörtént. Visszaültem a kocsiba.

-Lazlo, te tudsz szlovákul?

-Egy kicsit tudok, de most nem volt rá szükség, mert itt majdnem mindenki magyar.

Mario hitetlenkedve méregetett, de korrekt embernek ismert, ezért végül is elhitte, hogy igazat mondok.

-Milyen könnyen boldogultál, - folytatta Mario - pedig a magyarok egyáltalán nem segítőkészek az ilyen útbaigazítások kapcsán. Nekem legalábbis rossz tapasztalataim vannak. A múltkor Dél-Magyarországon mentem valahova. Megállítottam embereket az utcán. Nem tudtak angolul, de ez nem lepett meg. Nem is vártam. Mondtam a város nevét, de csak néztek rám.

-Mit mondtál Mario?

-Hát a város nevét, Nágikánidzá.

-Nem csoda, hogy nem akarták érteni, mert azt magyar kiejtéssel Nagykanizsának kell mondani.

Mario kétszer elismételtette velem. Próbálta ő is kimondani, de föladta, és a következővel intézett el:

-Lazlo, biztosan nem ugratsz, de ezt így nem lehet kimondani.

Ez a történet járt a fejemben hétfőn, miközben Nagykanizsára mentem. Máson is tépelődtem, miközben végigbukdácsoltam a Dunántúlon fölülről lefelé Romániát idéző utakon, de ezt majd a folytatásban ....

A címben említett dán módszerről is majd akkor mesélek.