Csak vidáman, lazán, gyerekek!

Éljünk vidáman, lazán!

Minek izgatnánk magunkat olyan marhaságok miatt, mint a világ, a munka, a család vagy a politika.

Nézzetek körül!

Aki tanul, gürcöl, kuporgat, nyakába vesz asszonyt, gyereket, vagy olyan lökött, hogy vállalkozik, mire megy? Leveszi a bőrét a cég, az állam, az adóhivatal, sőt a család is, meg még a bánat tudja ki nem. Aki a közelébe kerül, követel, nyafog, balhézik. A pénz sose elég, márpedig a világ a pénzről szól.

Csak a pénzről! Minden más csak kamu.

Az emberek mesélik: hogy a szeretet, meg a boldogság, meg a jó ég tudja mi a legfontosabb a világon, de azért, ha nincs pénz, neked lőttek.

Senki se fog elájulni attól, hogy húzod az igát, sőt a család meg az állam versenyt fog cseszegetni, hogy miért nem húzod még jobban.

Százezer ilyen balekból egynek, ha bejön igazán az élet, az is vén trotty lesz addigra, hacsak nem úgy lopja, csalja, nyalja be magát a frankóba. Egy biztos! Megfekszi a gyomrát a dolog. A végén aztán jöhet az infarktus.

Mire mész ezzel a nagy túrával? Sok virág lesz a temetéseden? Szép!

Van ennek értelme? Ugye, hogy nincs!

Mi baja lesz annak, aki nagy ívben tesz erre a sok magasztos baromságra? Lecsukják? Megköpködik az utcán? Nem állnak vele szóba a „rendes emberek"? Diszkriminálják, ha állást keres?

Egy frászt!

Hál' Istennek, demokrácia van.

Ha semmit se csinálsz, akkor is egy szavazat vagy. Nincs előny vagy hátrány! Kiteszed a lelkedet, vagy ellenkezőleg, még a könnyebbik végét sem fogod meg a dolgoknak, nincs különbség.

Hurrá!

Semmi feladat, semmi kötelesség, semmi felelősség!

Ez a lényeg!

Egy kis pénzt összeszedni nem nagy ügy, ha nem hajt a muszáj, és nincs kolonc az ember nyakán.

Aztán jöhet a dolce vita!

Magyarázat!

A blogon megjelent eddigi írásaim fogadtatásából azt a tanulságot vontam le, hogy az áttételes gondolatokat rögtön magyarázattal kell ellátni, mert az olvasók jelentős része képtelen elszakadni a szöveg szó szerinti kezelésétől.

Ez a keserűen ironikusnak szánt írásom arra szeretne rávilágítani, hogy a mostani társadalmunk értékrendje, morálja, a törvények, az emberek közti kapcsolatok nem ösztönöznek a szorgalmas és áldozatos életre, amire egyébként a társadalmunk jövője szempontjából nagy szükségünk lenne.

Erről a megelőző magyarázkodásról, aminek szükségessége egyébként elkeserít, eszembe jutott pár kétségbeejtően röhejes történet.

Sok évvel ezelőtt, amikor először jártam Nyugaton, egy szálloda udvarában láttam egy akkor számomra még érthetetlen feliratot.

Az udvarban volt egy kis tó. Fa lépcső vezetett le a vízhez, annak a korlátján, egy táblán olvastam a feliratot:

„A menedzsment felhívja a figyelmet arra, hogy a gyerekekre és az állatokra fokozottan vigyázzanak a tó közelében. A víz mély, a gyerekek és az állatok belefulladhatnak!"

Akkor ezen még csodálkoztam!

Egy amerikai gyorsétteremben a forró csokoládé poharára csak az volt ráírva, hogy:

„Vigyázz, forró!"

Az nem volt ráírva, hogy:

„Ne öntse magára, mert akkor megégetheti vele magát!"

A bíróság egy csomó pénzt ítélt meg a sérültnek, a gyorsétterem kárára.

Még a hetvenes években volt egy kiváló rádió kabaré jelenet.

A hallgatói leveleket parodizálták.

Természetesen arra hajazott a dolog, hogy a hallgatók mekkora marhaságokat írnak be.

Vettek egy képzelt riportot a mezőgazdasági műsorból:

„Varjak a vetésben." - címmel, aztán előadtak egy sor eszement, egymásnak ellentmondó hallgatói baromságot.

„Egy gazdász ezt, ... egy ornitológus meg azt ... írja."

A végén jött a sluszpoén:

„Most pedig olvassuk, mit írt az a hallgatónk, aki félreértette a riportot:

„Azt kérdezik, hogy 'varrjak-e' a vetésben? Én meg azt mondom maguknak, hogy varrjon a rosseb! Na ezt eltehetik maguknak! Nagyokosok!"

Nálam is lesz sluszpoén.

Akkor ez még vicc volt!