2008.06.25. 02:02
Simor András és Parrag László a régió munkaadóinak rendezvényén
A Regionális Gyáriparos Szövetség rendezésében Vasegerszegen, a Markusovszky kastélyban láttuk vendégül Simor Andrást a Nemzeti Bank elnökét, és Parrag Lászlót a Kereskedelmi és Iparkamarák országos elnökét.
Sokan voltunk. A régió mindhárom megyéjének munkaadó szervezetei és kamarái képviseltették magukat. Megyénkből Mihalicz Antal megyei kamara elnök, Szabó István VOSZ alelnök és én ( Gyáriparos Szövetség elnök ) vettünk részt.
A vendégek elmondták értékelésüket az ország és a gazdaság helyzetéről. Kifejtették, hogy szerintük miért tartunk ott, ahol vagyunk. Sötét képet festettek, és a társadalmi pozíciójuk által megkövetelt visszafogottság mellett is kiderült, hogy elkeserítően igaz és pontos a véleményük szinte mindenről, ami a társadalmunkhoz köthető. Az elhangzottak a hallgatóság nagy egyetértésével találkoztak. A jelen lévőknek módjuk volt kérdezni és véleményt nyilvánítani. A sok elkeseredett emberből úgy dőlt a szó, hogy dr Kondor János házigazdának ( Vas Megyei Gyáriparos Szövetség elnök ) kedvesen, de erőszakosan kellett berekesztenie az összejövetelt.
Most nem merülnék el az elhangzottak ismertetésében, de a későbbiekben megírom, márcsak azért is, mert egybevágnak a mi ( Győr-Moson-Sopron Megyei Munkaadók és Gyáriparosok Szövetsége ) gondolatainkkal.
Egyelőre csak annyit, hogy mindenkiből alapvetően az a sóhaj kívánkozott ki, hogy meg kellene állítani a társadalom ámokfutását, mielőtt a falnak megyünk. Vigyázat, nem csak a politikusokra gondolunk!
A jelen lévő munkaadó szövetségek és kamarák vezetői arra a következtetésre jutottunk, hogy a megkezdett közéleti erő koncentrációt kell folytatnunk. Ha valamennyi szervezetet egyesült erővel mondja, hogy térjünk már észhez, akkor talán nehezebb lesz a véleményünket semmibe venni. Jobbat egyelőre nem tudunk kitalálni.