KISALFOLD
Győr-Moson-Sopron vármegyei hírportál
Nem mondhatnánk, hogy néhány utánpótláscsapatunknak igazán jó hete lett volna. A labdarúgó-Európa-bajnokság, majd a párizsi nyári olimpia árnyékában több olyan esemény sem érte el az ingerküszöböt, amelyek amúgy befértek volna a figyelemre méltó hírek közé, bár, valljuk be, a serdülők vagy az ifjúsági csapatok eredményei még az eseményszegényebb időkben is ritkán követelnek maguknak előkelő helyeket a hírportálokon és a lapokban.
Ez a hét azonban kivételes lehet, sajnos. A nyár például kosárlabdában a korosztályos Európa-bajnokságok, az idősebbekkel olykor világbajnokságok ideje, és a magyar lányokra többnyire nem lehet panasz, a leggyakrabban előkelő helyeken zárnak. A fiúkról viszont ez a legnagyobb jóindulattal sem mondható el. Persze a két szakág külön világ, merőben más háttérrel, konkurenciával, marketing- és anyagi lehetőségekkel, így nem is várható el a magyar fiúktól, hogy folyamatosan a dobogós helyek körül tolakodjanak a legjobbak között, az azonban igen elszomorító, hogy folyamatosan a B divíziós versenyek résztvevői, azaz nincsenek benne a kontinensen az első tizenhatban, és rendre itt is a mezőny második felében végeznek.
Ez a jelen, és mert utánpótlásról van szó, érdekesebb a jövő, ám a jelek szerint abban sem igen bízhatunk.
Szlovéniában már hagyományosan rendeznek meg egy tornát, amelyen most az U14-es magyar fiúk sajátos módon hívták fel magukra a figyelmet: Lengyelországtól 144-32-re kaptak ki.
Ez aligha igényel kommentárt, hiszen ha U14-ről is van szó, a csapat magyar és válogatott, a megaláztatás több a szégyennél.
A futballban sem olvasunk világraszóló eredményekről az utánpótlást illetően, a legújabb pedig az, hogy az egyik legnevesebb akadémiánk három csapata játszott U15, U16 és U19-es korosztályban egy osztrák akadémia hasonló korosztályú együtteseivel, a három eredmény az előbbi sorrendben 1-6, 0-9 és 0-2, azaz összességében 1-17. Természetesen magyarázat született mindegyikre az edzők részéről, és persze egyikben sem szerepelt az a tény, hogy ez azért minimum kínos, viszont szó esett biztató momentumokról. Mint amikor a kilencvenes évek közepén a magyar felnőttválogatott 7-1-re kikapott Hollandiától, és az akkori szövetségi kapitány hazafelé a repülőgépen már azt fejtegette, hogy 5-1-nél volt egy olyan nagyszerű negyedóránk a második félidőben, amikor nem szeretett volna a hollandok bőrében lenni.
A klub neve most azért nem érdekes, mert ez bármelyik akadémiával előfordulhat. És ez a nagy gond: amikor a csúfos kudarc megszokottá válik.