Jegyzet

2022.07.30. 06:30

Játszótársak

Pajor-Gyulai László

Jó nagy verés volt, de szerencsére nem számított. Az olimpiai ezüstérmes franciák nem ismertek kegyelmet, és a megtépázott, holtfáradt magyar csapatot elintézték 81-40-re, ez azonban legfeljebb a lelkeknek fájhatott, a lényeget, tehát a világbajnoki selejtezők következő körébe jutást nem befolyásolta. A férfiválogatott megtette azt, ami elvárható volt tőle, ilyen messzire nagyon régóta nem jutott el a világbajnokságig vezető úton, ha végig is tudna menni rajta, az maga lenne a csoda.

És még csak most következik a java. A keret hétfőn találkozik, és elkezd egy roppant nehéz másfél hónapot; remélhetően a játékosok frissen, kipihenten érkeznek a rendkívül hosszú idényt követő néhány hetes szabadságból a kecskeméti edzőtáborba.

A felkészülés elsősorban a szeptember 1-jén kezdődő Európa-bajnokság jegyében zajlik, de közvetlenül előtte lesz két vb-selejtező is, előbb az NBA sztárjaival érkező litvánok ellen Szombathelyen, majd idegenben Csehországgal játszva.

Az Eb-n pedig egyenesen sztárparádé vár a magyar kosarasokra, hiszen a már említett franciák mellett találkoznak olyan klasszisokkal is a pályán, mint például a címvédő Szlovénia és az amerikai Dallas Mavericks csillaga, Luka Doncic, de a házigazda németek, a bosnyákok és a már ugyancsak említett litvánok kereteit is zömmel NBA- és Euroliga-játékosok alkotják.

Az, hogy ez a csoport bombaerős, nem is fejezi ki a valóságot. A magyar férfikosárlabda sokat fejlődött az utóbbi időben, a válogatott felzárkózott a kontinens középmezőnyébe, klubszinten a Falco bravúrosan szerepelt – ráadásul hat magyar kulcsemberrel – a Bajnokok Ligájában, ám az, amit az Euro­liga vagy az NBA képvisel, beláthatatlanul messze van tőle. Árulkodik erről az a történet, hogy amikor felvetődött, Magyarországon is össze kellene hozni egy euroligás férficsapatot, kiderült, ehhez évente alsó hangon 15-20 milliárd forintra lenne szükség, akkor az ötlet rögtön feledésbe is merült – ez az összeg nagyobb, mint a futballban a Ferencváros költségvetése.

Ennek tudatában kell értékelni a mi válogatottunk szereplését, és beszélni arról, hogy mit várhatunk tőle. Ha a papírformát nézzük, akkor sem a vb-selejtezőkön, sem az Európa-bajnokságon nincs esélye, az is nagy fegyvertény lenne, ha egy negyedet meg tudna nyerni, ám a csapat közelmúltjának néhány bravúrja többet is enged sejtetni. Mondhatjuk úgy is, már az óriási eredmény, hogy ezeknek a klasszisoknak a játszótársa lehet, a pályán pedig sok minden megtörténhet – szóval van mire és miért felkészülni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!