Jegyzet

2022.03.04. 06:30

Hajrá, Ricsi!

Petrik József

A parasport művelői már 

önmagukban az akarat diadalát testesítik meg. 

Mindig csodálattal vegyes empátiával követtem a mozgásukban korlátozott sportolók tevékenységét. Néha anélkül is elhomályosult a szemem a teljesítményük láttán, hogy füst szállt volna bele. Közben pedig arra gondoltam, ezeket a sportembereket – a fogyatékosságaik miatt – nem sajnálni kell, hanem példaként állítani mindenki elé, aki nehéz élethelyzetéből kiutat keres.

 

Ma Pekingben tizenharmadszor lobban fel a téli paralimpia olimpiai lángja. A XIII. téli játékok megrendezésével Kína ismét sporttörténelmet írt. A kínai főváros ugyanis az első olyan olimpiai helyszín, amelyik a nyári és téli ötkarikás játékok megrendezése után a nyári és téli paralimpiának is otthont ad. A metropolisz március 13-áig fogadja szeretettel és látja vendégül a fogyatékossággal élő sportolókat a világ legrangosabb sporteseményén.

 

Az idei téli paralimpián a korábbiakhoz képest kevesebb, öt sportágban rendeznek versenyeket: alpesi síben, biatlonban, kerekesszékes curlingben, snowboardban és parajégkorongban. Viszont csaknem nyolcvan versenyszámban szállhatnak harcba a világ legjobbjai.

 

Peking minden bizonnyal ismét kiváló házigazda lesz, hiszen a kínai főváros már számos jelentős világeseményt rendezett. Azaz szervezésben, vendégvárásban és vendéglátásban kellő tapasztalatokkal rendelkezik, és szinte garantált, most is mindent elkövetnek, hogy a tőlük telhető legjobb körülményeket, feltételeket biztosítsák a versenyzőknek. Persze a pandémia miatt nincs egyszerű dolguk, hiszen a járvány miatt jelentős szigorításokat kell bevezetniük, betartatniuk.

 

Kis hazánk – rövidpályás gyorskorcsolyázói olimpiai sikerei dacára – azért korántsem tartozik a téli sportnagyhatalmak sorába. Éppen ezért örömteli, hogy a téli játékokon is lesz magyar sportember. A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság ugyanis elfogadta Dumity Richárd alpesi síző szabadkártya-kérelmét. A kerekesszékes sportolót így két számban, óriás-műlesiklásban és műlesiklásban is láthatjuk, illetve tiszta szívből szoríthatunk érte.

 

Mondhatnánk, hogy egy fecske persze nem csinál nyarat, de Ricsi esetében nincs is erre szükség a meredek havas lejtőkön. Meg az egyébként is sokkal jobban hangzik, hogy magyarként egy, csak egy legény van talpon a vidéken, és ő a mi Ricsink. Hiszen már önmagában az is óriási dolog, hogy alpesi sízőnk részt vehet ezen a fantasztikus parasporteseményen.

 

Sok sikert, és hajrá, Ricsi!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!