Újra éremért

Ha visszatekintünk a legutóbbi három olimpiára, és egymás mellé tesszük a pekingi, a londoni és a riói magyar eredményeket, nem kérdéses, hogy női pólósaink voltak a legnagyobb vesztesek.

2008-ban az elődöntőben 8–7-re kaptak ki a hollandoktól, akiket a csoportban még 11–9-re megvertek, s akik aztán olimpiai bajnokok lettek. A mieinknek maradt az ausztrálok elleni bronzmeccs, ezen 7–7 után a hosszabbítás sem döntött, 9–9 után jött a büntetőpárbaj, amit 3–2-re elveszítettünk. 2012-ben az elődöntőben 10–9-re kaptunk ki a spanyoloktól, majd a harmadik helyért játszott mérkőzésen hosszabbításban 13–11-re az ausztráloktól.

2016-ban az elődöntőben nem volt esélyünk az ausztrálokkal szemben, itt 14–10-es vereséget rögzíthettünk; az oroszok elleni bronzmeccs negyedik negyedében azonban 11–9-es magyar vezetést, egy másodperccel a vége előtt pedig 12–11-est. Ekkor egyenlített az ellenfél, s mivel Rióban nem volt hosszabbítás, egyből ötméteresek következtek, amit 7–6-ra az oroszok nyertek meg. Ha ezen a három olimpián a válogatott a kritikus pillanatokban kicsit jobban koncentrál, akkor szerezhetett volna egy-egy aranyat, ezüstöt és bronzot, s alig hisszük el, hogy egyetlen bronz sem jött össze.

A múlt szombaton, a trieszti olimpiai selejtezőn Bíró Attila együttese a tokiói részvételről döntő ki-ki meccsen a házigazda olaszokkal találkozott, és nem lehettünk nyugodtak. Két nappal korábban bántósan simán kaptunk ki 8–5-re a görögöktől, és

tarthattunk attól, hogy az erősen „bírófüggő” sportágban lejt majd a pálya a házigazdának.

Nem így lett, Keszthelyi Ritáék végig vezetve győztek 13–10-re, és legfeljebb annyi hiányérzetünk lehet, hogy a végén a szövetségi kapitányt nem dobták be a vízbe. Tudom, ilyesmi általában nagy világverseny megnyerésekor történik, de ennek a kvótának felbecsülhetetlen az értéke.

S nem csak azért, mert egyszerre tizenkét versenyzővel bővült az olimpiai küldöttségünk. A klasszikus csapatsportágakat nézve korábban csupán férfi pólósaink kvalifikálták magukat Tokióba, és még a női kézilabdázók érhetnek révbe. Fontos lenne, hogy ők is sikerrel járjanak, hiszen jusson ki bármelyik együttesünk bármely olimpiára, az a maga tornáján napokon keresztül ültet bennünket a televízió elé, egyfajta közösségépítő hatással is bír. Itt még egy csoportmeccs is elhozhatja a katarzist, míg az egyéni sportágakban sokaknak percek alatt véget ér az olimpia.

Női pólósainknak pedig ugye azért is ki kellett jutniuk Tokióba, hogy végre hazahozhassák azt az érmet.