JEGYZET

2020.08.27. 06:30

Csipesék nagy kanállal

Novák Miklós

E napokban az NB I., illetve az NB II. mellett a kajak-kenu országos bajnokság az egyetlen hús-vér sportesemény. (A zárt kapus nemzetközi mérkőzések, a „kriptafoci” mesterkélt hangulata valahol elszomorító.) Véletlenül sem akarom azt mondani, hogy a kajak-kenus versenyeknél nincs is izgalmasabb vetélkedés szerte a világon. Zúgnak egymás után a futamok ugyanazon a pályán, ember a talpán vagy a sportág tántoríthatatlan szerelmese, aki ezt sokadszorra is lelkesen követi. A nagy világversenyeken is ez megy, a klasszikus időkben szombaton kilenc, vasárnap pedig tizennyolc számban avattak világbajnokot – az egyszeri sportrajongó örült, ha legalább addig eljutott, hogy akkor Kovács Kati hány aranyat lapátolt össze. Nem keveset amúgy, vb-ken rekorderként harmincegyet.

A férfi kajak négyesek, sőt akár a kenu kettesek harmonikus mozgása akár esztétikai élménnyel is szolgál, a nagy hajrákat – mint tavaly Kopasz Bálint győzelmét a szegedi világbajnokságon – évek múltán is emlegetjük, de a kajak-kenuban a sztorik az igazán érdekesek, a kulisszák mögött zajló események.

Az idei ob-n is akad belőlük néhány. Először is a Csipes családdal. Az édesapa, Csipes Ferenc versenyzőként is nagy fazon volt. Már olimpiai bajnokként az egyik évben a fejébe vette, hogy a sprinttávtól a maratonig az összes egyéni szám országos bajnoki címét begyűjti. Majdnem sikerült is neki, csak a maratonisták tréfálták meg csúnyán: amikor kezdett kiszáradni, s lenyúlt a kulacsáért, a többiek éppen akkor váltottak ritmust. A lényeg persze az, hogy

érdemes látszólag értelmetlen célokat kitűzni, hiszen aki olimpiai aranyat nyert már, annak mit számít ide, oda néhány ob-arany.

Csipes Ferenc most a lányát állította különös próba elé. Benevezte az országos bajnokságon az összes számba. A klasszikus leosztáson felül – 200, 500, 1000, egyes, kettes, négyes – ez az 5000 méterrel és a vegyes futammal együtt tizenegy döntőt jelent. Tamara az 500 és az 1000 méter három-három fináléját kipipálta, amivel elérhető távolságba került Takács Tamara rekordja, az egy ob-n a kilenc arany. Csipes Tamara végül nyolcig jutott, de véletlenül sem kell szégyenkeznie, ahogy ő fogalmazott, „megcsinálta a show-t”

Varga Ádám pedig a bravúrt. A 20 éves reménység ezer méteren párosban előbb a 42 éves Kammerer Zoltánnal nyert, majd egyesben megverte a tavalyi világbajnok Kopasz Bálintot. Hogy máris ő lenne az új kajakkirály? Ezzel azért várjuk meg a következő esztendőt…

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!