jegyzet

2019.11.15. 06:30

Marco Rossi gondjai

Takács Zoltán

Nem tudok Marco Rossi bőrébe bújni, de kettős érzések kavaroghatnak benne ezen a napon. Egyrészt, ugye, ma mindenképpen bekerül a neve a magyar labdarúgás aranykönyvébe, hiszen az új Puskás Aréna megnyitóján az ő neve áll szövetségi kapitányként a válogatott élén. Másrészt eddigi pályafutása legfontosabb mérkőzése lesz kedd este Wales ellen idegenben, ahol eldől, hogy ebben a gyönyörű stadionban a magyar nemzeti csapat fut ki a gyepre az Eb-n, vagy valamelyik szomszédos ország érezheti majd hazai pályának a nekünk mindenképpen szent gyepet. (Persze a Nemzetek Ligája még szolgálhat vigaszágként.)

Rossi tehát gondban lehet, hiszen itt van ez a történelmi este, ahol az Uruguay elleni barátságos mérkőzés eredményét éppen annyiszor írják majd le az újságírók a következő évszázadban, ahányszor szóba kerül maga a stadion. Ráadásul

68 ezer magyar szurkoló időtlen idők óta nem drukkolt egy helyen a fiúknak.

Ha a csodálatos stadion „játszana”, nem is lenne gondjuk az eredményre, de a magyar nemzeti színekben pályára lépő fiúknak kell beteljesíteniük az ünnepi hangulatot, mégpedig a szupersztárok egész sorát felvonultató „uruk” ellen.

S hogy Rossi problémái tovább gyarapodjanak, a védelemből hiányzik majd Willi Orbán, Kádár Tamás és Korhut Mihály is. A sérülések és eltiltások miatt így kell hát összeállítani a csapatot, mégpedig arra is kínosan ügyelve, hogy újabb sérülés ne történjen a Wales elleni élet-halál harc előtt, és maradjon bőven energia a kulcsemberekben arra a mérkőzésre is.

Ami pedig a kapitány szemszögéből a legszörnyűbb az egészben, hogy mindezek az „apró” nehézségek egyáltalán nem érdeklik a szurkolókat. Ők győzelmet akarnak látni mindkét meccsen. Talán abban sem tévedek nagyot, hogy ha ma este égés lesz a vége, akkor a stadionépítési program ékkövének szánt nemzeti aréna avatójának másnapján sok kritikus kezdi majd azzal a tudósítását, ezeknek a srácoknak inkább a libalegelő való, nem egy európai futballszentély. S ugyanez lesz a helyzet szerda reggel is, ha a pénteki eredmény elfogadható, de elbukik a csapat az utolsó akadályon.

Hatvanhat éve, a régi stadionban válogatottunk első mérkőzésén 80 ezren nézték a svédek elleni, döntetlennel zárult meccset és hangos füttyszóval jutalmazták az Aranycsapat produkcióját. Puskásék következő meccse a legendás 6:3 volt a Wembley-ben... A magam részéről most kiegyeznék egy iksszel, aztán Wales ellen döntetlen állásnál az utolsó percben tuszkoljunk be egyet. Már csak az új Puskás Aréna iránt érzett tiszteletből is...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!