Kisalföld logö

2019. 04. 24. szerda - György Még több cikk.

U21 foci - Málta ellen kedden Gyirmóton

A magyar U21-es válogatott kedden délután 5 órakor Gyirmóton Málta ellen kezdi a selejtezősorozatot a 2019-es, olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságra.
A magyar csapat főpróbája rendkívül jól sikerült a gyirmóti  mérkőzésre,  pénteken ugyanis két látványos góllal 2–1-re győzött a  német válogatott vendégeként, amely megnyerte a legutóbbi, idén  nyári korosztályos kontinenstornát.  

„Az egyik legjobb európai válogatott otthonában bizonyítottuk,  hogy képesek vagyunk jó játékra" – nyilatkozta a magyar szövetség  honlapján Michael Boris. A magyar válogatott edzője hangsúlyozta,  játékosai megmutatták, hogy megfelelő felkészültséggel és  mentalitással egyetlen ellenféltől sem kell tartaniuk, vagyis  versenyképesek lehetnek nemzetközi szinten. A német tréner hozzátette, tanulniuk kell a győztes  edzőmeccsből a Málta elleni selejtező előtt.  

„Azon a mérkőzésen várhatóan hasonló mezőnyfölényben  futballozunk majd, mint ellenünk a németek, nekünk viszont  érvényesítenünk kell majd ezt a fölényt" – fogalmazott.  

A selejtezősorozat kilenc csoportjának győztese automatikusan  kijut a 2019-es, Olaszországban és San Marinóban sorra kerülő  tornára, a négy legjobb csoportmásodik pedig pótselejtezőt  játszhat. A máltai válogatott mellett Ciprus, Törökország, Belgium  és Svédország lesz a magyarok ellenfele. A 6. csoportban két találkozót már lejátszottak: Málta a belgák  és a ciprusiak otthonában is 2–1-re kapott ki.  

A sorozatban az 1996. január 1-je után született labdarúgók  vesznek részt.  

Az Európa-bajnokságról az elődöntős csapatok vehetnek részt a  2020-as tokiói olimpián.  

A magyar válogatott EB-selejtezős programja. Szeptember 5.: Magyarország–Málta, Gyirmót, 17.00. Október 10.: Törökország–Magyarország. November 10.: Magyarország–Svédország. November 14.: Ciprus–Magyarország. 2018. március 22.: Magyarország–Ciprus. Március 26.: Belgium–Magyarország. Szeptember 7.: Svédország–Magyarország. Szeptember 11.: Magyarország–Belgium. Október 12.: Málta–Magyarország. Október 16.: Magyarország–Törökország.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lanzafame az elmúlt idény legjobbja

A Hivatásos Labdarúgók Szervezetének (HLSZ) szavazásán az olasz Davide Lanzafamét, a bajnok Budapest… Tovább olvasom