2020. 05. 30. 06:30 | [email protected]

Édesanyám élete végéig emlegette 1954. május 23-át. Bács-Kiskun megyei úttörőtitkárként dolgozott, és néhány héttel korábban legnagyobb meglepetésére kapott egy jegyet az angol–magyar válogatott mérkőzésre. Addig még sohasem járt futballmeccsen – ami azt illeti, utána sem –, de jó volt a társaság, gondolta, miért ne menne el Budapestre, legalább megnézi belülről is a Népstadiont. A Keleti pályaudvarnál valaki nyolcszáz forintot kínált neki a jegyéért, de még csak kísértésbe sem esett, holott havi háromszáz volt a fizetése. Bent az első magyar gólnál tudatosult benne, hogy a szektorban ő az egyetlen nő, amit úgy vett észre, hogy mindenki őt csókolgatta.

Mint tudjuk, az eredmény 7:1 lett, és ebből azt is érthetjük, hogy az akkor még hajadon édesanyámnak miért is volt ez élete egyik legszebb napja.

A mama most nem is reménykedhetne ilyen elsöprő élményben, és elsősorban nem azért, mert a magyar válogatott egész biztosan nem rúgna hét gólt az angolnak, egy sima bajnokin sem lenne esélye ekkora népszerűségre. Valaki kiszámolta, a járványveszély idején tartandó másfél méteres távolság úgy jön ki, ha a nézők csak minden negyedik székre ülnek le, márpedig így lehetetlen bárkinek is a nyakába borulni, ártatlan puszik csattanásáról már nem is beszélve. (Mellékesen jegyzem meg, a törzshelyemen egy zseni szerint a szociális távolságtartás mértéke azért másfél méter, mert két felnőtt férfi egymás felé kinyújtott karja ennyit tesz ki, és így lehet koccintani.)

Kaposvárott valaki finomított az előíráson, mert a Rákóczi honlapján az szerepel, hogy az egy háztartásban élők között elég egy széket kihagyni, ami érthető, hiszen a párommal alhatok egy ágyban, ölelgethetem akár, de a meccsen csak kétszéknyire ülhetek tőle…

Ezekkel együtt is, örüljünk, hogy, ha a kissé furcsa megszorításokkal is, de mehetünk a meccsekre.

Nem a cinizmus, hanem a számok mondatják, hogy egy-két stadiont kivéve a négyszékes megszorítással is annyian mehetnek be, mint amennyien ennek előtte mentek. Ebben pedig az a dicséretes, hogy a döntéshozó nem tutira ment, nem a felelősséget hárítva ragaszkodott a tiltáshoz, hanem megoldást keresett, és remélhetően talált is. Az viszont más kérdés, hogy ki és miként fogja ellenőrizni például ezt a székes szabályt. Nem a kezdéskor, az könnyű. Amikor majd gól esik, kirobbannak az érzelmek, különösen a B középben, és senki sem fogja számolgatni, mennyi szék is választja el attól, akivel muszáj megosztania a boldogságot.

Hozzászólások