2020. 01. 17. 06:30 | [email protected]

Hivatalos hír, az angol labdarúgó-szövetség bejelentette, hogy a Bajnokok Ligája-győztes Liverpool csapatkapitányát, Jordan Hendersont választották az elmúlt esztendő legjobb angol futballistájának. A középpályás ebben a versenyfutásban két, nyugodtan írhatjuk, világklasszist előzött meg. Úgy, mint a Manchester City fürge lábú csatárát, Raheem Sterlinget és Tottenham „hurrikánját”, Harry Kane-t.

Bevallom, amikor liverpooli kedvencem, Steven Gerrard visszavonult, és a csapatkapitányi karszalagot, valamint a karmesteri pálcát így Henderson örökölte, voltak kétségeim. Úgy gondoltam, hogy a futball-karmesterek nem megjelölés vagy „kinevezés”, netán öröklés alapján születnek, hanem döntően a hozzáállás, az elszántság, illetve a kreativitás teszi őket az öltözőben és a zöld gyepen is vezérré.

A hozzáállás és az elszántság ugyan Jordannál sem hibádzott, de eleinte a labdarúgás sava borsát adó intuíciót igencsak nélkülözte a játéka. Aztán megérkezett a Mersey partjára az új edző, Jürgen Klopp.

Telt-múlt az idő és Henderson elkezdett focizni.

Már nemcsak a kilométereket gyűrte szorgalmasan, nemcsak ütközött, védekezett, s ha kellett játékostársai védelmében a bírónál reklamált, hanem ültek, pontosabban célba találtak az indításai. Jó és gólhelyzeteket alakított ki magának és társainak. Egy éve pedig abszolút felszabadultan, önbizalomtól duzzadóan mozog a pályán. És ez a fajta magabiztosság sugárzó, átragad a csapat minden tagjára. Társait még a nehezebb periódusokon is átlendíti.

Persze Henderson ettől még nem lett virtuóz játékos, „csak” szinte nélkülözhetetlen. Hogy ebben mekkora szerepe van Kloppnak, valamint a liverpooliak szárnyalásának? Azt hiszem, meghatározó, miként most már Henderson is az a pályán. Szerintem, mostanában hullhatott le a „gerrardi örökség” terhe a válláról. És ezt a szakemberek is észrevették, a legjobb angol címével pedig el is ismerték. Ennek ellenére Gerrard és Henderson összehasonlíthatatlan, mert az ilyen összevetések többsége sántít. Vagy mégsem?

Gerrard és Henderson is középpályás. Mindketten Bajnokok Ligája-győztesek, mindketten a Liverpoolt erősítették, illetve erősítik. Mindketten válogatottjukban és klubcsapatukban is gyakran jutottak, jutnak főszerephez. Mindketten viselték már a csapatkapitányi karszalagot Liverpoolban és a nemzeti együttesben egyaránt. De lehet, hogy ilyen hosszú lenne a különbözőségük lajstroma is.

Hozzászólások