Kisalföld logö

2019. 05. 24. péntek - Eszter, Eliza Még több cikk.

NB II foci - Pályán a Soproni VSE, szerdán kezd a Gyirmót

Két NB II-es csapatunk közül a listavezető Gyirmót még pihen, míg az SVSE egy futóedzéssel megkezdte a felkészülést a tavaszi idényre.
Gyirmót: még keresik a szakmai igazgatót

Az NB II-ben éllovas Gyirmót FC Győr Bene Ferenc vezetőedző irányításával szerdán kezdi meg a munkát.
A játékosok az első három napon orvosi és terheléses vizsgálaton vesznek részt, délutánonként pedig megkezdik az edzéseket.

Úgy tudjuk, a keret nem változik, nem lesz sem érkező, sem távozó labdarúgó, s továbbra is keresik Szentes Lázár szakmai igazgató utódját.

A felkészülés nagy részét Gyirmóton végzi a csapat, január végén egy hétre Horvátországba utazik, ahol részt vesz az Istria Winter Cup elnevezésű felkészülési tornán, ahol négy mérkőzés vár rá. A tornán kívül további öt találkozó szerepel még a programban. Idén sem marad el a Horváth Ferenc-emléktorna, vagyis az Alcufer-kupa. A gyirmótiak szeretnék megvédeni elsőségüket a teremtornán.

A várható felkészülési program: Január 16,. szombat: Gyirmót FC Győr–Pénzügyőr. Január 23., szombat: Gyirmót FC Győr–Futura Mosonmagyar- óvár. Január 23., szombat: Alcufer-kupa teremlabdarúgó-torna. Január 24., vasárnap: Alcufer-kupa teremlabdarúgó-torna. Január 29., péntek: Spartak Myjava (szlovák)–Gyirmót FC Győr. Január 31., szombat: St. Pölten (osztrák)–Gyirmót FC Győr. Január 31., szombat: Horvátország, Novigrad, edzőtábor február 7-ig. Február 13., szombat: Gyirmót FC Győr–FK Dunajska Luzna (szlovák).

SVSE: három érkező, tíz távozó

Az SVSE már tegnap megkezdte a felkészülést a tavaszi folytatásra.

Az elképzelésekről, a változásokról, a jövőbeni tervekről Supka Attilát, az egyesület szakmai igazgatóját kérdeztük.

– Naponta kétszer mindennap edzünk, a hétvégén terhelési vizsgálatot tervezünk, ahol az is kiderül, hogy ki milyen alapossággal végezte el a szünetben az egyéni edzésprogramját. A jövő héttől erősebb fokozatba kapcsolunk, délelőtt fizikai, délután technikai elemekből álló tréningeket végzünk. Riba Balázs személyében új erőnléti edző érkezett a szakmai stábhoz. A programunkban kilenc felkészülési mérkőzés szerepel első és másodosztályú magyar és külföldi csapatokkal.

Az edzőmérkőzések időpontjai: január 16., 19., 22., 25., 28., valamint február 3., 6., 13., az utóbbi már a főpróba, mivel február 20-án kezdődik a bajnokság. Az ellenfelek még nem mindenütt ismertek.

– Huszonkét tagú keretet szeretnénk a két kapussal együtt, plusz két fiatalt. Érkező játékos eddig Kapacina Valér, rajta kívül  két játékost akarunk igazolni, a kiszemeltekkel már tárgyalásban vagyunk. Tíz futballista távozik a klubtól: Papp Máté, Füredi Ádám, Károly Bálint, Gyűrű László, Hirschler Bence, Dallos Máté, Bedi Noel, Soltész Barna, valamint Szalai Vilmos, Katona Máté, míg Kustor Noel helyzete még kérdéses.

– Egy jó rajt sokat elmond majd a csapatról, amelyet a középmezőny elejére várok a bajnokság végén – tette hozzá Supka Attila a jelenlegi felkészülés kezdetén.
 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megyei foci - Százszázalékos ősz után a SFAC

Megyei foci - Százszázalékos ősz után a SFAC
Sopron legpatinásabb, az alapításának idén 115. évét ünneplő SFAC 1900 valamennyi mérkőzését… Tovább olvasom