Kisalföld logö

2019. 07. 20. szombat - Illés 18°C | 31°C Még több cikk.

NB II foci - Gyirmót FC Győr: az élvonal egy másik kávéház lesz

Ősztől az NB I-ben folytathatja a Gyirmót FC Győr, amelynek több játékosa is szerepelt már az élvonalban. Szerintük is nehéz dolguk lesz a kék-sárgáknak.
Bár a bajnokságból még három forduló hátravan, hétvégi soproni győzelme után biztossá vált, hogy a Gyirmót FC Győr megnyeri a másodosztály küzdelmeit, s története során első alkalommal feljut az élvonalba.

Az együttesnek több, élvonalat is megjárt rutinos labdarúgó a tagja. Völgyi Dánielnek sem lesz újdonság az NB I.
„Egész évben kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottunk – ez is volt egyébként az elvárás –, így megérdemelten nyertük meg a bajnokságot" – kezdte a gyirmótiak védője, aki rövid idő után szerepelhet ismét az élvonalban. A hátvéd 2013-ban NB I-es bajnoki címet ünnepelhetett az ETO-val, közben rövid ideig Pakson és Pápán játszott kölcsönben.

„Boldog vagyok, hogy ismét bajnokcsapat tagja lehetek, külön öröm számomra, hogy védőként fontos góllal, gólpasszal járultam hozzá a soproni győzelemhez. Köszönjük a szurkolóink támogatását, akik a hazai találkozók mellett nagyon sok idegenbeli mérkőzésre is elkísértek bennünket. Ezúton is szeretnék jobbulást kívánni azoknak, akik Zalaegerszegre tartva megsérültek a buszbalesetben. Nekik is ajánljuk ezt a sikert, s bízom benne, hogy az NB I-ben is kitartanak mellettünk. Örülök, hogy ismét lesznek élvonalbeli meccsek Győrött, s tudjuk, tisztában vagyunk vele, hogy a Gyirmót nem olyan patinás klub, mit az ETO, de reméljük, az NB I-ben sokan kilátogatnak majd a mérkőzéseinkre. Ugyan erős volt a másodosztály, de az élvonal már egy másik kávéház. Igaz, még nem beszéltünk róla és még korai is lenne célt kitűzni, úgy érzem, ez a csapat egy kis erősítéssel az első osztályban is megállná a helyét. Előtte azonban még le kell játszanunk három találkozót az NB II-ben. Szeretnénk ezeken bajnokhoz méltón szerepelni" – tette hozzá Völgyi.

Sebők Zsolt is a rutinos gyirmóti labdarúgók közé tartozik, a Videotonnal bajnok is volt a magyar élvonalban.
„Azzal a határozott céllal igazoltam a gyirmóti együttesbe, hogy az NB I-be segítsem a társaságot. Örülök, hogy ez sikerült, amihez persze kellettek a csapattársak, a kiváló szakmai stáb és persze a rendezett hátteret biztosító tulajdonosok. Kicsit már ünnepeltünk, de még a hátralévő meccsekre kell koncentrálnunk" – fogalmazott a kapus, aki szerint nagy a különbség a másod- és az első osztály között.

„Ami az előnyünk lehet, hogy sokan vagyunk a csapatban, akik már szerepeltek az NB I-ben. Igaz, a tizenkét csapatos első osztály sokkal erősebb, mint a tizenhatos, de nagyjából tudjuk, mi vár ránk. A mag hat-hét nagyon erős csapat, ezek csatájába nem hiszem, hogy más beleszólhat. Nem lesz egyszerű az erős mezőnyben megkapaszkodni sem, de annyit ígérhetek, rajtunk semmi nem fog múlni."
 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fertőszentmiklósi világkupa győzelem - fotók

Tovább olvasom