Kisalföld logö

2019. 06. 26. szerda - János, Pál 19°C | 32°C Még több cikk.

Kézilabda-vb Női kézilabda vb-selejtező - Rasmussen kihirdette Ausztria elleni keretét

A magyar együttes jövő keddtől Győrben készül, majd június 2-án, a párharc első felvonásán 18 órától Grazban, három nappal később pedig a visszavágón ugyanabban az időpontban Zalaegerszegen lép pályára.
Kim Rasmussen, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette keretét az Ausztria elleni, június eleji világbajnoki selejtezőmérkőzésre.

A magyar szövetség keddi közleményében Kim Rasmussen kiemelte: korábban még soha nem állt annyi idő a rendelkezésükre a közös munkára egy mérkőzés előtt, mint ezúttal. A magyar együttes jövő keddtől Győrben készül, majd június 2-án, a párharc első felvonásán 18 órától Grazban, három nappal később pedig a visszavágón ugyanabban az időpontban Zalaegerszegen lép pályára.
    
"Remek érzés, hogy azzal a kerettel, annak magjával ismét együtt tudunk dolgozni, amellyel már hosszabb ideje közösen készülünk" - mondta a szakvezető, aki hozzátette, számára az a legfontosabb, hogy csak olyan játékosok legyenek a keretben, akik "mentálisan és fizikálisan is százszázalékosan készen állnak a válogatottra". Miután Kovács Anna jelezte, hogy ezúttal ennek az elvárásnak nem tudna megfelelni, így ő nem kapott meghívót.
    

Elvárom a játékosoktól, hogy átérezzék a világbajnoki selejtező súlyát, hiszen csak Ausztria ellen és csak most juthatunk ki a világbajnokságra. Arra a vb-re, amely nagymértékben befolyásolja olimpiai kvalifikációs esélyeinket"

- nyilatkozta.
    
A dán szakember kiemelte: az ellenfelet nem intézhetik el "egy kézlegyintéssel", mert játékosai soha nem adnak fel mérkőzést, nekik viszont "csakis a továbbjutás" lehet a céljuk.
    
A vb-selejtezős párharc győztese kijut az év végi, Japánban sorra kerülő olimpiai kvalifikációs világbajnokságra. A felkészülés első négy napjában a legjobbakkal edz a B válogatott is.

Világbajnoki selejtezők
1. mérkőzés: 
2019. június 2., vasárnap, 18:00, Graz: Ausztria-Magyarország

Visszavágó: 
2019. június 5., szerda, 18:00, Zalaegerszeg: Magyarország-Ausztria

A magyar keret:
kapusok:
Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Janurik Kinga (Érd), Kiss Éva (Győri Audi ETO)
    
jobbszélsők:
Faluvégi Dorottya (FTC-Rail Cargo Hungaria), Grosch Vivien (Dunaújvárosi KKA), Lukács Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
    
jobbátlövők:
Klujber Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szekerczés Luca (Dunaújvárosi KKA), Tomori Zsuzsanna (Győri Audi ETO)
    
irányítók:
Kovacsics Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), Lakatos Rita (GVM Europe-Vác), Tóth Gabriella (Érd)
    
beállók:
Mészáros Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szabó Laura (Érd), Tóvizi Petra (DVSC Schaeffler)
    
balátlövők:
Háfra Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), Klivinyi Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria), Kopecz Barbara (EU-Fire Mosonmagyaróvári KC SE)
    
alszélsők:
Kazai Anita (Dunaújvárosi KKA), Márton Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), Schatzl Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Női kosárlabda - Szurkolói ankét Sopronban hétfőn

Május 19-én este 7 órakor várja a csapat a szurkolókat. Tovább olvasom