Kisalföld logö

2019. 07. 17. szerda - Endre, Elek 14°C | 26°C Még több cikk.

Jégkorong - Szomszéd várak csatája a döntőért Győrben

A junior jégkorong magyar bajnokság rájátszásában minden várakozáson felül szerepel a Győri NEMAK-DANA ETO HC csapata, akik a DVTK Jegesmedvék legyőzésével bejutottak Magyarország legjobb négy U-20-as csapata közé.
Az elődöntőben a győri alakulat ellenfele a nagy múltú székesfehérvári Ifj.Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia csapata lesz. Az első mérkőzésre március 8-án, pénteken 17.00-tól Székesfehérváron kerül sor, ahol a zöld-fehérek az ország egyik legjobb csapat ellen bizonyíthatják rátermettségüket.

Nagyon nagy siker, amit az U-20-as csapatunk már eddig elért, hiszen minden előzetes várakozáson felül, ott vannak a TOP-4-ben a hazai bajnokságban. A Székesfehérvár hagyományosan egy kiváló csapat, ráadásul nagyon jó a két klub közötti kapcsolat és együttműködés, már csak ezért is nagy csatára, és sportszerű küzdelemre számítunk mindkét elődöntő mérkőzésen." – tájékoztatott Nagy Ákos klubmenedzser.

Az elődöntő második mérkőzésére hazai pályán, 2019. március 12-én, 17.30-tól kerül sor a győri jégsport centrumban. A mérkőzésre nincsen belépődíj, és nagyon bízunk abban, hogy sokan kilátogatnak szurkolni a csapatunknak.


 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Férfi kézilabda - Győrben játszhatja BL-meccseit a Telekom Veszprém

Férfi kézilabda - Győrben játszhatja BL-meccseit a Telekom Veszprém
A Veszprém Arénát szétszedik, ezért a jövő szezonban költözik a csapat. Nagy valószínűséggel a… Tovább olvasom