Keglovich László ifjúkorában csatárként Sopronban előbb a Sotex, majd az SVSE csapatában ontotta a gólokat.

„Sopronban születtem, s az idősebb haverok vittek el a Sotexhez. Rövid idő alatt végigjártam az utánpótláskorú csapatokat és bekerültem a megyei első osztályban szereplő felnőttegyüttesbe. Egy évvel később átkerültem az NB II-es SVSE-hez, majd a következő esztendőben, az érettségi után az ETO-ba igazoltam."

A fiatal játékos kezdetben középcsatárként szerepelt, utána azonban a csatársorban szinte mindenütt megfordult.

„Az NB I-ben 1958 augusztusában mutatkoztam be a Bp. Honvéd ellen. A középhátvéd Solti úgy összerugdosott, hogy a mérkőzés végén alig tudtam lesántikálni a pályáról. A végeredmény egyébként null-null lett."

A Mexikóban olimpiai bajnoki címet szerzett magyar csapat, az ülő sor bal szélén Keglovich László.

Keglovich összesen 312 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára az ETO-ban, tagja volt az 1963-ban magyar bajnokságot nyert gárdának és háromszoros MNK-győztesnek is mondhatja magát. A nemzetközi porondon szintén jelentős eredménylistával büszkélkedhet, hiszen BEK-elődöntős és jó néhány KEK- és UEFA-kupa-találkozón is szerepelt.

Legnagyobb sportsikerét már hátvédként érte el.
„Amikor Szusza Ferenc visszatért edzőnek az ETO-hoz, nem sokkal később észrevette, hogy az egymás közötti játékban jól játszom védőt. Akkor jött divatba a felfutós hátvédjáték, így lettem én jobb-bekk. A Komló ellen játszottam itt először és kilenc-nullra nyertünk, a Népsportban pedig kilences osztályzatot kaptam. Az NB I-es mérkőzéseim csaknem felét játszottam le jobbhátvédként."

Ekként lett tagja a magyar olimpiai válogatottnak is és 1968-ban Mexikóban részt vehetett az ötkarikás játékokon.

„A mexikói olimpián csak egy mérkőzést játszottam, amelyen kiment a bokám. A döntőt is a pálya széléről kísértem figyelemmel. Szerencsére négy-egyre győztünk és aranyérmesek lettünk."
Labdarúgó-pályafutását követően elvégezte a TF szakedzői, majd tanári szakát és a győri Bercsényi-gimnáziumban dolgozott; csapataival többször is remekeltek az országos középiskolai bajnokságban, a diákolimpiákon. Emellett utánpótláscsapatoknál edzősködött, több későbbi neves, válogatott futballista is nála ismerkedett meg a sportág alapjaival.

Vezetőként az ETO elnökhelyettese, elnökségi tagja, 1996–1997-ben 15 mérkőzésen a csapat vezetőedzője volt. Az ETO-tól nyugdíjasként sem szakadt el, rendszeresen részt vesz az öregfiúk összejövetelein, és természetesen nem hiányzik a lelátóról a csapat mérkőzésein sem.

„Az öregfiúkat meghívtam a hetvenedik születésnapomra az ETO Parkba, leszünk vagy negyvenen. Jól érzem magam közöttük, és jó érzés tartozni valahová. Én 1958 óta csak egy rövid időre szakadtam el a klubtól, amikor máshol edzősködtem, több mint ötven éve az ETO-hoz tartozom, a klub szinte a második családom. Hetente háromszor még most is lábteniszezem a stadionban, de a térdműtéteim, a protézisem miatt azért már nem mozgok úgy, mint régen. Szerencsére a többiek megtűrnek a pályán, és remélem, ez így lesz még egy jó ideig!"