Női kézi NB I - 15 évesen debütált a Mosonmagyaróvár kapusa a felnőtt csapatban

Fritz Noémi, a Mosonmagyaróvári KC nyáron igazolt kapusa a DVSC elleni meccsen mutatkozott be.

– Mikor tudtad meg azt, hogy a felnőtt csapat keretében leszel a Debrecen elleni találkozón?
 
   – Kedden szóltak nekem, hogy Herczeg Lili megbetegedett és ezért úgy készüljek, hogy a keretben leszek – kezdte az élete első riportját, a most debütáló kapus. – Természetesen izgultam is egész ten, de szerencsére ez nálam inkább a mérkőzések előtt jelentkezik, a pályán pedig már nem. Az MTK csapatában már védtem a felnőtt csapat kapuját az Érd és pont a DVSC elleni edzőmérkőzéseken, valamint a Magyar Kupa sorozatban, a Kisvárda ellen is a kapuban álltam olyan tíz percig. Mégis ezt a pénteki találkozót tartom az igazi bemutatkozásomnak a felnőtt mezőnyben és nagyon örülök annak, hogy ez megtörténhetett velem.
 

    – A mérkőzés legnagyobb részében a kispadról, tehát egészen közelről figyelted ezt a találkozót. A hajrában pedig pályára is léptél, sőt még egy bravúrt is bemutattál. Mi az, ami a leginkább megmaradt benned ebből a sok hirtelen jött élményből?
 
    – Az biztos, hogy a mérkőzés tempója még szokatlan volt nekem. Olyan sebességgel mozogtak a játékosok és érkeztek a lövések, hogy a kapuból szinte alig tudtam lekövetni a támadásokat. Szabó Panna lövésénél azonban emlékeztem a mérkőzés előtti tanácsokra és így tudtam, hogy hová fogja dobni a labdát. Ezért sikerült hárítanom és fantasztikus érzés volt hallani, ahogyan megtapsoltak utána a nézők. A kispadnál pedig megöleltek, bátorítottak a felnőtt játékosok, ami szintén nagy segítség volt nekem. A számomra örök élmény marad tehát ez a találkozó, már attól a perctől, amikor a hangosbemondó beszólított a pályára.
 
    – Májusban leszel tizenhat éve, ehhez képest elég mozgalmas pályafutás van már mögötted. Hogyan alakult eddig a kézilabda karriered?
 
    – Budapesten születtem és a családunk, a fővároshoz közeli Törökbálinton lakik. Diósdon kezdtem el kézilabdázni és onnan elsőként az Újbuda, majd az Érd és az MTK csapataiba kerültem. Mindegyik átigazolásom előrelépés volt, mert egyre több játék lehetőséget biztosított. Most a nyáron is ezért jöttem Mosonmagyaróvárra, hiszen itt a serdülő mellett, az ifiben és az NB II-ben is vannak mérkőzéseim. Első gimnazista vagyok, de magántanulóként végzem az iskolát, így az MKC felnőtt csapatának edzésein is ott vagyok. Amúlt hétvégén három bajnoki találkozón is pályára léphettem, de kétszer szinte mindegyiken tudok védeni. Ráadásul itt Mosonmagyaróváron nagyon pörgősek, kemények az edzések, úgy érzem, hogy sokat is fejlődtem.

    – Ilyen fiatal korban még nagyon sokat számít a szüleid véleménye és támogatása. Ők nem bánták, hogy bizony elég messzire kerültél most otthonról?
 
    – A szüleim tudják, hogy én válogatott kézilabdázó szeretnék lenni, s ezért sokat kell dolgozni. Szorgalmas vagyok és hiszek is abban, hogy a kemény munka meg is fogja majd hozni az eredményét. Az édesapám is kézilabda kapus volt és ezért vele még szakmázni is szoktunk, sőt még egy külön jelrendszerünk is van. Most is itt voltak a szüleim és nyolc éves öcsém is a DVSC elleni mérkőzésen és nagyon boldogok voltak. Én a kézilabda előtt sok mindent kipróbáltam, úsztam, lovagoltam és még mazsorettes is voltam, de pont a szüleim javasolták, hogy inkább a kézilabdával próbálkozzak. Mosonmagyaróváron együtt lakom Domokos Dalmával, Márczy Teklával és Herczeg Lilivel és nagyon jól is érzem magam velük. Szépen elosztjuk a házi munkákat és így a tanulásra is jut időm, tehát azért szerencsére azzal is szépen haladok.  

Forrás: MKC