Kisalföld logö

2019. 03. 23. szombat - Emőke 2°C | 18°C Még több cikk.

Győrött nyugszik az MTK válogatott szélsője

A húszas-harmincas években magyar válogatott futballista volt Senkey II Gyula, aki az MTK-ban, majd a klub profi csapatában, a Hungáriában és a Kispestben is játszott a hazai élvonalban.
Élete egy jelentős részét később Győr-Moson-Sopron megyében töltötte és mint nemrégiben kiderült, Győrben egy közös sírban alussza örök álmát.

Az utolsó interjúját minden bizonnyal a Kisalföld nevében én kaptam tőle. Az írás 1981. március 13-án jelent meg.
A jobaházi szociális otthonban találkoztunk, ahol 1980 óta lakott. Örömmel mesélt róla, hogy a Rákoskeresztúri TE volt az első csapata, majd a Törekvésen át a kor híres együtteséhez, az MTK-hoz került. A csatársorban olyan partnerei voltak, mint a kor legnagyobb magyar futballcsillaga, Orth György, valamint Molnár György, Opata Zoltán és Jeny Rudolf, aki az ötvenes években az ETO edzője is volt.

Senkey Gyula bátyja, Imre szintén válogatott labdarúgó, ő hátvéd volt.

A jobbszélső háromszor szerepelt a válogatottban. Először 1925 októberében Spanyolország ellen. A harmadik szereplésekor egy góllal járult hozzá a 4–1-es győzelemhez Lengyelország ellen. Többször volt bajnokcsapat tagja, kétszer a Magyar Kupát is megnyerték. Azt mondta, a sikereiben nagy része volt két angol edzőjének, Hogannek és Burgessnek.

Már profiként is dolgozott Kispesten az adóhivatalban. Később került a megyénkbe, Pannonhalmára, ahol hatvanéves koráig edzősködött. Úgy fogalmazott: a legtöbb, amit kaphatott, hogy megbecsült alakja volt a sportvilágnak.

Jobaházán hunyt el és 1983 óta Győrben nyugszik. A sírhelyét nem váltották újra, ezért napjainkban már a nádorvárosi temető új ravatalozója alatt közös sírban pihennek a földi maradványai.
Névjegy
Név: Senkey Gyula Kázmér
Született: Perbál, 1901. 08. 16.
Elhalálozott: Jobaháza, 1983. 10. 08.
Válogatottság: 3/1 gól
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Cseresznye a torta habján - Interjú a világbajnok Babos Tímeával

Babos Tímea nagyon boldog, hogy megnyerte párosban a világbajnokságot, de reméli, később Grand… Tovább olvasom