Kisalföld logö

2019. 03. 22. péntek - Beáta, Izolda 0°C | 17°C Még több cikk.

ETO - Stark Péter: "Aláírtam az elém rakott papírokat és azonnal eljöttem a stadionból"

Akár csomagfutár vagy fuvaros is lenne Stark Péter, akit nevelőklubja, az ETO a múlt hét végén tett lapátra. A volt válogatott játékos meglepődött, de tudomásul vette a döntést.
A válogatottban 19 alkalommal szereplő Stark Péter korábban éveken át futballistaként szolgálta az ETO-t, aztán előbb utánpótlásedzőnek nevezték ki, majd nemrég Király József vezetőedző segítője lett a jelenleg NB II-ben szereplő csapatnál.

Ahogy arról beszámoltunk, hétvégén anyagi okokra hivatkozva szerződést bontott vele az ETO vezetősége. Starkra – úgy tudjuk, a megfelelő edzői licenc hiánya miatt – utánpótlástrénerként sem számítanak volt klubjánál.

– Meglepődött, amikor megtudta, hogy távoznia kell?

– Bevallom, igen. Nem számítottam rá, hogy elküldenek, de tudomásul vettem a döntést. Nem hisztiztem, ha erre gondol. Aláírtam az elém rakott papírokat és azonnal eljöttem a stadionból.

 – Mivel indokolták a kirúgását?

– Anyagi okokra hivatkoztak. Nem jöttek be a klub korábbi elképzelései, s meg kell húzni azt a bizonyos nadrágszíjat. Elhiszem, hogy így van, nem látok bele a klub gazdasági dolgaiba.

 – Nyilván azért kapott, kap valamennyi végkielégítést...

– Az utolsó havi fizetésem maradt még a klubnál, csak azt kapom majd meg.
Stark Péterre (kabátban) a továbbiakban nem számítanak korábbi klubjánál. Fotó: Mészáros Mátyás
– A Tarsoly-érában egy elbukott kupadöntő után is lapátra tették, s így most már másodszor küldték el nevelőegyesületétől.

 – Ez így van. Nem egyszerű az ilyet feldolgozni, átélni. Úgy fest, egyoldalú csupán a „szerelem" köztem és az ETO között.

– Mihez kezd ezek után?

– Mindenképp találnom kell valamilyen munkát. Egy garzonban élek a két gyermekemmel, akiket el kell hogy lássak, s fel kell hogy neveljek.

– Vannak már ajánlatai?

– Persze, kettő is. Lehet, hogy Bécsben csomagfutár leszek, de egy ismerős ajánlott itthon fuvarozói munkát is.

– Most ugye viccel?

– Dehogy. Mindenképp dolgoznom kell, nincsenek tartalékaim. Aki tudott, az átvert és kifosztott, amikor még volt pénzem.

 – Nem gondolja, hogy luxus egy volt válogatott tudását, tapasztalatait elpazarolni?

 – Sok mindent megéltem már a magyar labdarúgásban, nem csodálkozom én már semmin. Amúgy nem hiszem, hogy az én dolgom eldönteni, szükség van-e rám vagy sem.

 – Ha jelentkezne egy másik egyesület, annak az ajánlatát azért elfogadná?

– Őszintén? Nem tudom. Talán túlságosan is kötődöm az ETO-hoz. Furcsa lenne teljes meggyőződéssel egy másik csapat sikeréért dolgoznom, miközben sok minden a zöld-fehérekhez köt.

 – Tavaly az év végén öt játékosától vált meg az ETO. Sok szurkoló aggódik a klub jövője miatt. Van erre okuk?

– Nyilván akadnak problémák, nehézségek, de remélem, nincs. Ha pedig nagy a baj, az úgyis ki fog derülni.

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Toni Kroos megsérült

Toni Kroos megsérült
Megsérült Toni Kroos, a Real Madrid világbajnok német labdarúgója. Tovább olvasom