Kisalföld logö

2019. 04. 25. csütörtök - Márk Még több cikk.

Egyhangú döntést hozott az MKSZ: Csoknyai és Matics folytatja munkáját a férfi kézilabda-válogatott élén

Június 30-ig hosszabbították meg a két szakember megbízatását.
Csoknyai István és Vladan Matics közösen folytatja munkáját a férfi kézilabda-válogatott élén - döntött keddi rendkívüli ülésén a magyar szövetség (MKSZ) elnöksége.

Az MKSZ tájékoztatása szerint az elnökség értékelte a januári, férfi világbajnokságot, valamint a magyar válogatott szereplését, és meghallgatta a két szakember beszámolóját. Utóbbit a testület elfogadta, indoklása szerint "az kellően reális volt, nem hallgatta el a hibákat, a válogatott kapcsán felmerült kihívásokat és a pozitívumokat sem".
    
Az elnökség ezt követően - egyhangú döntéssel - június 30-ig megbízta Csoknyait és Maticsot a szövetségi kapitányi teendők további ellátásával.
    
A magyar válogatott ebben az időszakban az Európa-bajnokság selejtezősorozatában négy mérkőzésen szerepel. Az eddigi két fordulót követően két győzelemmel áll - Szlovákiát itthon, Olaszországot idegenben győzte le -, áprilisban a hozzá hasonlóan hibátlan oroszokkal találkozik kétszer, majd június közepén kerül sor a szlovákok és az olaszok elleni újabb mérkőzésekre. A kontinensbajnokságra az első és a második helyezett jut ki.
    
A magyar együttes tizedik lett a 24 csapatos, dán, német közös rendezésű vb-n. Ezzel ugyan közvetlenül nem biztosította helyét olimpiai kvalifikációs selejtezőtornán, de még maradt esélye a részvételre.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Véradás az egészség és fittség jegyében - közel hetvenen segítettek Győrben

Véradás az egészség és fittség jegyében - közel hetvenen segítettek Győrben
Három edzőterem fogott össze a nemes célért. Tovább olvasom