Kisalföld logö

2019. 05. 20. hétfő - Bernát, Felícia Még több cikk.

Családi nap a 115 éves ETO FC-nél

Ha minden igaz, a hétvégére kisüt a nap, így kedvező időjárásban rendezheti meg vasárnap családi napját a 115 éves ETO FC.
A patinás klub tájékoztatása szerint 9 órakor nyitják meg a stadion kapuit, a rendezvény pedig fél 10-től kezdődik.

A szurkolók és az érdeklődők a Nagysándor József és a Tóth László utca felől is megközelíthetik a helyszínt. A gyermekeknek alkalmi vidámpark teszi még színesebbé az ETO születésnapját.

Utánpótlás-minitorna, öregfiúk-gálamérkőzések után fél 3-kor kezdődik az NB II-es WKW ETO–Mosonmagyaróvár összecsapás. Érdekesség, hogy a meccs előtt és után is felhangzik a klub indulója. Előtte az Aurora együttes a modernebb hangszerelést, utána pedig Freddie az NB II-es csapat tagjaival, az ETO-totó nyertes gyerekeivel és a szurkolókkal közösen az induló klasszikus változatát adja elő. Délután 5 órától Freddie a Decathlon-sátornál találkozik a közönséggel.

Az NB II-es találkozó szünetében köszöntik az ETO 40 éve, 1979-ban MNK-t nyert csapatának tagjait.
A rendezők arra kérik a nézőket, hogy a mérkőzésen zöld vagy fehér felsőben foglaljanak helyet, hogy ezzel is ünnepélyesebbé tegyék a klub 115 éves évfordulóját.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megyei foci siker - A Lipót nyerte a labdarúgó Amatőr Kupát - fotó

Megyei foci siker - A Lipót nyerte a labdarúgó Amatőr Kupát - fotó
A találkozó mindkét gólját Zimonyi Dávid szerezte. Tovább olvasom