Kisalföld logö

2019. 04. 24. szerda - György Még több cikk.

A New England Patriots nyerte a Super Bowlt - galéria

A New England Patriots nyerte a profi amerikaifutball-liga (NFL) nagydöntőjét, az 53. Super Bowlt, miután 13-3-ra legyőzte a Los Angeles Rams együttesét.
Az atlantai összecsapás a Super Bowlok történetének legkevesebb pontjával záruló mérkőzését hozta.

A Patriots története hatodik bajnoki címét szerezte, ezzel az örökrangsor élén utolérte a Pittsburgh Steelerst. Az irányító Tom Bradynek ugyancsak ez volt a hatodik bajnoki címe, ő az első ilyen játékos az NFL-ben.

53. Super Bowl:
New England Patriots-Los Angeles Rams 13-3 (0-0, 3-0, 0-3, 10-0)
Atlanta, 75 ezer néző
Az 53. Super Bowl nagydöntője. Fotó: MTI (galéria)
A New England vezethette az első támadást és a futójátékokkal jól is haladt előre, de a kilencedik nagydöntőjén szereplő Tom Brady rögtön az első passzából eladta a labdát. A Rams ugyanakkor nem élt a lehetőséggel, így újra a riválishoz került a labda. A következő támadássorozat végén már pontokat szerezhetett volna a Patriots, de Stephen Gostkowski 46 yardról mellé rúgta mezőnygól-kísérletét.

A második negyed elején megszerezte a vezetést a New England: Gostkowski 42 yardról már nem hibázott. Az egész első félidőben a védelmek játszották a főszerepet, így a nagyszünetig nem is változott az eredmény (3-0).

A Rams első valamire való támadását a harmadik negyed közepén vitte végig, de be kellett érnie Greg Zuerlein 53 yardos mezőnygóljával (3-3).

A negyedik negyed elején is a védelmek domináltak, majd hosszú idő után Brady remek passzokkal juttatta el a támadókat a gólvonalig, onnan pedig a futó Sony Michel megszerezte a mérkőzés első touchdownját (10-3). A Rams az egyenlítés reményében támadhatott, jól is haladt előre, de Jared Goff 4 perc 17 másodperccel a vége előtt eladta a labdát. A hátralevő időben a Patriots futásokkal mezőnygól távolságig jutott, Gostkowski pedig 41 yardról berúgta, amivel bebiztosította a győzelmet.
Az 53. Super Bowl nagydöntője. Fotó: MTI (galéria)
A Rams bő egy perccel a vége előtt még mindent egy lapra feltéve támadott, de csak Zuerlein kihagyott mezőnygóljáig jutott el.

A mérkőzés legértékesebb játékosa (MVP) az elkapó Julian Edelman lett.

Az eddigi Super Bowlok győztesei:

1967: Green Bay Packers
1968: Green Bay Packers
1969: New York Jets
1970: Kansas City Chiefs
1971: Baltimore Colts
1972: Dallas Cowboys
1973: Miami Dolphins
1974: Miami Dolphins
1975: Pittsburgh Steelers
1976: Pittsburgh Steelers
1977: Oakland Raiders
1978: Dallas Cowboys
1979: Pittsburgh Steelers
1980: Pittsburgh Steelers
1981: Oakland Raiders
1982: San Francisco 49ers
1983: Washington Redskins
1984: Los Angeles Raiders
1985: San Francisco 49ers
1986: Chicago Bears
1987: New York Giants
1988: Washington Redskins
1989: San Francisco 49ers
1990: San Francisco 49ers
1991: New York Giants
1992: Washington Redskins
1993: Dallas Cowboys
1994: Dallas Cowboys
1995: San Francisco 49ers
1996: Dallas Cowboys
1997: Green Bay Packers
1998: Denver Broncos
1999: Denver Broncos
2000: St. Louis Rams
2001: Baltimore Ravens
2002: New England Patriots
2003: Tampa Bay Buccaneers
2004: New England Patriots
2005: New England Patriots
2006: Pittsburgh Steelers
2007: Indianapolis Colts
2008: New York Giants
2009  Pittsburgh Steelers
2010: New Orleans Saints
2011: Green Bay Packers
2012: New York Giants
2013: Baltimore Ravens
2014: Seattle Seahawks
2015: New England Patriots
2016: Denver Broncos
2017: New England Patriots
2018: Philadelphia Eagles
2019: New England Patriots

Az összesített rangsor:
6 győzelem: Pittsburgh Steelers, New England Patriots
5: Dallas Cowboys, San Francisco 49ers
4: Green Bay Packers, New York Giants
3: Denver Broncos, Los Angeles/Oakland Raiders, Washington Redskins
2: Baltimore Ravens, Miami Dolphins, Baltimore/Indianapolis Colts
1: St. Louis/Los Angeles Rams, Seattle Seahawks, Kansas City Chiefs, Chicago Bears, New York Jets, Tampa Bay Buccaneers, New Orleans Saints, Philadelphia Eagles

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Női kosárlabda NB I - Kiütötte a Szekszárdot a Sopron

Női kosárlabda NB I - Kiütötte a Szekszárdot a Sopron
A találkozó a második negyedben dőlt el, amikor a vendégek mindössze négy pontot tudtak dobni. Tovább olvasom