Kisalföld logö

2018. 12. 19. szerda - Viola -5°C | 3°C Még több cikk.

A legismertebb kollégiumlakó

A közelmúltban komoly elismerésben részesült a játékos, hiszen átvehette a klub legtöbbet fejlõdõ játékosának járó díjat
Dudás Ádám a győri Fehér Miklós Labdarúgó Kollégium legismertebb lakója. Remekül érzi magát az intézményben. Hamarosan az Európa-válogatottban szerepel. Már megkapta a részletes programot is. Jókedvűen érkezett vissza tegnap délután a Fehér Miklós Labdarúgó Kollégiumba Dudás Ádám, a Győri ETO FC tehetséges labdarúgója, az intézmény valószínű legismertebb lakója. A fiatal játékos – februárban tölti be a 18. életévét – ugyanis több tantárgyból is sikeresen levizsgázott. Immár három hete lakik az intézményben és kérésünkre szívesen mesélt a hétköznapjairól. „Általában már reggel háromnegyed nyolctól konditermi edzésünk van, majd a közös reggelit követően fél tizenegykor gyakorolunk a pályán. Az ebédet is a társaimmal együtt fogyasztom el. Két óra kötelező csendes pihenő után fél négykor szoktunk még egyet tréningezni. Esténként a szobatársammal, Pákolicz Dáviddal együtt meglátogatjuk a többieket a szobákban. Ilyenkor kártyázunk, internetezünk vagy DVD-zünk. Vasárnaponként általában hazautazom. Remekül érzem magam itt."

A közelmúltban komoly elismerésben részesült a játékos, hiszen átvehette a klub legtöbbet fejlődő játékosának járó Fehér Miklós-emlékdíjat. Az egykori válogatott labdarúgót nagyon jó játékosnak tartja. „Miki meccseit sokszor láttam a televízióban. Góljait még ma is szívesen visszanézem. Nem mindennapi futballista volt, akinek a pályafutása méltó példa lehet minden fiatal labdarúgó számára ."Dudás Ádám – mint arról a Kisalföldben már beszámoltunk – pályafutása hamarosan újabb komoly mérföldkőhöz érkezik. Az MTK Budapest támadójával, a győri származású Németh Krisztiánnal együtt ugyanis meghívást kapott az Európa-válogatottba, amelynek tagjaként február végén pályára léphet Afrika legjobbjai ellen. A találkozó helyszíne egyelőre még nem dőlt el,de elképzelhető,hogy a fiatal játékos közelebbről is megismerkedhet a Barcelona stadionjának,a Nou Campnak a gyepével.

„Ez csak azon múlik, hogy akkor éppen a Barcelona otthon játszik-e vagy sem. A részletes programot már megkaptam. Az edzéseken és meccsen kívül városnézésen és stadionlátogatáson is résztveszünk ."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bilic helyett Fabus jöhet

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a többszörös válogatott Korsós Györgyöt is szeretné soraiban… Tovább olvasom