Hallgassa élőben!

„Motivált, hogy megehetem az előttem lévőket” – Olasz Anna 4. lett

Helyszíni riport a nők 10 kilométeres olimpiai nyílt vízi úszóversenyéről.

Olasz Anna a negyedik helyen végzett a női nyílt vízi úszók 10 kilométeres tokiói viadalán.

„Ha Farkas Bandi bá’ Ajkáról 2009-ben nem indít el ezen az úton, most nincs Anna negyedik helye Tokióban.”

De van!

Részben, mert Farkas András atyai tanácsait megfogadva Gellért Gábor a tanítványát, Olasz Annát a nyílt vízi úszás felé terelte, részben pedig azért, mert bár kettejük munkája hozott azért itt-ott sikereket, egyértelműen úgy tűnik, mostanra ért be igazán.

Olasz Anna a májusi, hazai rendezésű kontinensviadalon 10 kilométeren a második helyen végzett – az első érmét szerezte világversenyen az olimpiai távon.

És már akkor felszabadult volt.

Aztán megnyerte a setúbali pótkvalifikációs megméretést, és végképp ledobott magáról minden terhet. „Ez az évem már most sokkal jobb, mint amire számítottam. Az olimpia megkoronázhatja az egészet: vagyok olyan formában mind fizikailag, mind mentálisan, hogy jó formát »fussak« itt, Tokióban is” – mondta Olasz Anna két nappal a verseny előtt.

Azt pedig már a tíz kilométeres rajt előtt úgy tíz perccel Gellért Gábor árulta el, hogy bizony egy percre sem tudta lehunyni a szemét éjszaka.

„Annának sem ment egyszerűen az elalvás, hála istennek ő azért tudott aludni. Én nem. De minden rendben. Meleg van, meleg a víz is, azonban tudtuk, hogy így lesz, készültünk rá. Ha Anna megcsinálja azt, amit elterveztünk, akkor a végén örülhetünk” – súgta meg a mester.

Olasz Anna hetes rajtszámmal vonult ki a rajthoz, s ezzel a helyezéssel a végén is elégedett lett volna, hiszen úgy gondolkozott: az első nyolc hely valamelyike szép eredmény.

És úgy nyolcszáz méterrel a cél előtt meg is nyugodott.

Addig gyűrték egymást a (meleg) vízben a lányok, bár olyan nagy bunyó nem alakult ki.

„Nem véletlenül – mondta el utólag Olasz Anna. – Annyira meleg volt a víz, hogy senki sem pazarolta az energiáit verekedésre.”

Küzdelem viszont volt, talán a meleg víznek és a meleg levegőnek is köszönhetően huzamosabb ideig szinte senki sem vezetett.

Olasz Anna egyébként végig az élbolyban haladt, és a hétkörös viadal minden etetésénél megtudta az edzőjétől, hányadik helyen is áll.

„Nyolcadik vagy, mögöttetek nagy a szakadék, messze a mezőny!”

Na, ekkor nyugodott meg Olasz Anna, és innen úszott csak felszabadultan!

És szomjasan.

Nagyon szomjasan.

„Sohasem frissítettem annyit, mint ezen a versenyen, és arra számítottam, hogy a hetedik körben is jön az etetés. De nem jött, és erről valójában az addigra már egy ideje az élen álló brazil Cunha döntött. Őt figyeltem, hiszen tudtam, ha nem megy ki az etetőponthoz, nekem sem szabad, mert az így, a végén elég nagy hátrányt jelenthetett volna” – jegyezte meg Olasz.

Így hát ment tovább.

És a megbeszéltek szerint turbósebességre kapcsolt.

A parton Gellért Gábor lábaiban gyűltek a méterek, a vízben Olasz Annáéban.

Negyedik hely.

Ölelés.

Puszik.

Fotók.

Teljes boldogság.

Mert ez egy „megnyert” negyedik hely.

„Nagyon meleg volt… – kezdett bele a mondókájába Olasz Anna a verseny végén. – Nem volt egyszerű ilyen meleg vízben tempót úszni, a ritmusváltások is nehezebbek voltak, de készültünk arra, hogy így lesz. Amikor konstatáltam, hogy az első nyolcban vagyok, és rosszabb helyen nem végezhetek, tényleg megnyugodtam. Így nem görcsösen mentem neki a hajrának, hanem úgy, hogy minden jobb helyezés ajándék. Az előttem lévő lányokat régóta ismerem, láttam, hogy már nem olyan őszinte a mozgásuk. Nagyon motivált, hogy én ehetem meg őket – ez tartotta bennem a lelket. A brazil lány nagyon-nagyon megérdemelte az aranyérmet. Örülök a negyedik helynek.”

TOKIÓ 2020
NYÍLT VÍZI ÚSZÁS, 10 KM
NŐK

1. Ana Marcela Cunha (Brazília) 1:59:30.8 óra
2. Sharon van Rouwendaal (Hollandia) +0.9
3. Kareena Lee (Ausztrália) +1.7
4. OLASZ ANNA (MAGYARORSZÁG) +4.0
5. Leonie Beck (Németország) +4.3
6. Haley Anderson (Egyesült Államok) +6.1

KÉPGALÉRIA A VERSENYRŐL ITT!

Hozzászólások

Hirdetés
Digitális tudásfejlesztés jelentős állami támogatással
Védett tanút hallgattak meg a Gyárfás–Portik-perben
A hangtechnikai szakértő megállapította: nem manipulálták a bizonyítékként kezelt Portik–Gyárfás-beszélgetéseket.
Balázs János a Cziffra-kápolnában ad koncertet
A Kossuth-díjas művész ImprovisArt című műsorát adja elő, amelyet kifejezetten az évfordulóra állított össze.
Pozitív lett New Yorkban a brazil egészségügyi miniszter tesztje
Mindössze néhány órával az után, hogy elkísérte Jair Bolsonaro brazil elnököt az ENSZ Közgyűlés általános vitájára – közölte a brazil kormány.
Az afgán ifiválogatott Portugáliában kért menedékjogot
A tálib hatalomátvétel után sok sportoló hagyta el Afganisztánt.
Gyász
Szeretettel emlékezünk drága férjre, édesapára, nagyapára, apósunkra aki ma lenne 80 éves. HORVÁTH ISTVÁN Kóny Nyugodjál békében.
,,Küzdöttél, de már nem lehet, csend ölel át és szeretet. Csak az hal meg, kit felednek, örökké él, kit igazán szeretnek.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága feleségem, édesanyánk, nagymamánk, testvérünk, anyósunk és rokonunk, CSUTHY PÉTERNÉ szül. Tóth Mária Magdolna (ciráki születésű) életének 70. évében, hosszan tartó, türelemmel viselt betegség után visszaadta földi életét Teremtőjének. Temetése 2021. szeptember 24-én 15 órakor lesz a hegykői temetőben. Az engesztelő szentmisére 14.30 órakor kerül sor a hegykői ravatalozó kápolnájában. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, sírjára a kegyelet virágait elhelyezik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FÖLDVÁRI ÉVA életének 79. évében váratlanul elhunyt. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, testvérem és rokonunk, KERECSÉNYI ANDRÁS életének 70. évében elhunyt. Szerettünk hamvasztás utáni búcsúztatására szűk családi körben kerül sor. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
,,Álmodtunk egy öregkort, csodásat és szépet, de a sors mindent összetépett. Csoda volt, hogy éltél és minket szerettél, nem haltál meg, csak álmodni mentél. Egy reményünk, mi éltet és vezet, hogy egyszer majd találkozunk veled. Csak a fájó könnyek hullnak érted, örökké szeretünk és soha nem felejtünk Téged!\“ Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó férjem, imádott édesapám, nagyapánk, apósom, testvérem, sógorunk és rokonunk, KOZMA FERENC életének 70. évében, tragikus körülmények között elhunyt. Temetése 2021. szeptember 25-én, szombaton 16 órakor lesz Vámosszabadin, a vámosi temetőben. A temetés előtt, 15.15 órakor engesztelő szentmisét tartunk a helyi katolikus templomban. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
,,Ő már ott van, hol nincs fájdalom, örök álmát őrizze béke és nyugalom. Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Férjem, Édesapánk, Nagyapánk és Dédpapánk, KÓBOR LÁSZLÓ életének 90. évében csendesen elhunyt. Temetése 2021. szeptember 23-án 11 órakor a zsirai temetőben lesz. Előtte engesztelő szentmise lelki üdvéért a helyi templomban 10 órakor. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
,,Megpihenni tértem, éltem alkonyán, örök nyugalmat adj nekem, jó Atyám. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szeretett Férjem, Drága Jó Édesapánk, Apósunk, Nagypapánk, Sógorunk és Rokonunk, NAKOVITZ JÓZSEF ISTVÁN életének 67. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. szeptember 28-án, kedden 16 órakor lesz a lébényi római katolikus temetőben. Előtte engesztelő szentmise lelki üdvéért 15.15 órakor lesz a lébényi római katolikus templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, sírjára a kegyelet virágait elhelyezik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesapánk, nagypapánk, testvérünk és rokonunk, NIKOVITS JÁNOS volt mosonszentmiklósi lakos életének 74. évében, hosszú betegség után csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. szeptember 27-én, hétfőn 15 órakor lesz a mosonszentmiklósi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei
,,Én már alszom zúgó lomb alatt, Ne zavarjátok édes álmomat. Borulj a síromra csendesen, Ne félj, nekem már nem fáj semmi sem. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyám, nagymamánk, testvérünk, sógornőnk és rokonunk, PINTÉR ERVINNÉ szül. Molnár Ilona életének 78. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2021. szeptember 24-én, pénteken 15 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető új ravatalozójából. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
,,Küzdöttél, de már nem lehet, csend ölel át és szeretet. Csak az hal meg, kit felednek, örökké él, kit igazán szeretnek. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PINTÉR ERZSÉBET 2021. szeptember 8. napján, életének 81. évében elhunyt. Szeretett halottunk búcsúztatása 2021. szeptember 24-én, pénteken 10 órakor lesz a csornai Szent Antal-temető új ravatalozójában. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal fejezzék ki. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RADÓ SÁNDORNÉ szül. Somogyi Judit életének 56. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása szeptember 24-én, pénteken 15 órakor lesz a levéli temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
,,Ne emlékezz rám búsan család, rokon, barát, add meg a könnyet, de élj és szeress tovább. Addig vagyok, míg élek szívetekben, bennetek, ember voltam mindig, ezért szeressetek.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZARKA LÁSZLÓ életének 72. évében, súlyos betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. szeptember 24-én 15 órakor lesz az osli temetőben. Előtte, 14.15 órakor engesztelő szentmisét mondatunk. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
,,Nem az a fájdalom, amelytől könnyes a szem, hanem, amit szívünkben hordunk némán, csendesen. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, testvérem és rokonunk, Szalai Tamás életének 66. évében csendesen elhunyt. Temetése 2021. szeptember 24-én 15 órakor lesz a páli temetőben. Előtte, 14.15 órakor engesztelő szentmise a helyi templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó földi útjára elkísérik. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Csak az idő múlik, feledni nem lehet, kinek élete jóság volt és szeretet.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, anyósom, nagymamám, testvérem és rokonunk, VOSZTI FERENCNÉ szül. Nagy Erika életének 63. évében váratlanul elhunyt. Temetése szeptember 24-én, pénteken 15 órakor lesz a doborgazi temetőben. Előtte engesztelő szentmise 14.15 órakor lesz. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Beteg teste elpihent már, de lelke még velünk jár. Mert nem hal meg, kit eltemetnek, csak az, kit elfelednek.” Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyám, nagymamám, dédim, testvérünk, anyósom és rokonunk, ÖZV. TAKÁCS MIKLÓSNÉ szül. Nagy Mária életének 88. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. szeptember 24-én 14 órakor lesz Bágyogszováton, a bágyogi temetőben. Engesztelő szentmise a temetés előtt, 13.15 órakor a bágyogi templomban. Külön köszönetet mondunk a bágyogszováti Idősek Otthona dolgozóinak lelkiismeretes munkájukért, és mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család