Kisalföld logö

2018. 12. 15. szombat - Valér -2°C | 0°C Még több cikk.

Újból látható lesz Scarbantia Fóruma

A Múzeumok Nemzetközi Napja alkalmából a jövő héten újból megnyitják a soproni Scarbantia Fóruma című állandó tárlatot. A kiállítást az év eleje óta nem lehetett látogatni, a korábbi üzemeltető utazási iroda megszűnése miatt.
Nemes András, a Soproni Múzeum igazgatója elmondta, hogy a tárlatot sokan hiányolták már, főként azok, akik a város római kori múltjára kíváncsiak. A bemutató üzemeltetése évente 800–900 ezer forintjába kerül az alapítványnak és a múzeumnak. Anyagát az újbóli megnyitás alkalmával sem változtatják meg. Összeállítója dr. Gömöri János régész, aki 1979-től a kilencvenes évekig kutatta Scarbantia egykori városközpontját és azon belül a fórumház alatti területet.
Gömöri János kutatásainak eredményeként vált mind pontosabban ismertté Scarbantia Fóruma. A 19. század végi feltárások, mint a Capitoliumi Triász megtalálása, vagy a hatvanas években a Városház utca melletti romkert kutatásai, még nem tették teljessé az egykori római kori városközpont képét, a fórum épületeinek elhelyezkedését. A fórum teljes feltárásával viszont részletes és pontos kép alakult ki a kétezer évvel ezelőtti Sopronról. Ennek tárgyi és épületmaradványai is megtekinthetők a néhány napon belül újból megnyíló tárlaton. Az ásatások eredményeként láthatják az érdeklődők, többek között a korabeli használati tárgyakat, két évezredes malomjátékot, a Silvanus szentély építési feliratát, a városközpontban állott szobrok talapzatát.
A múzeumi világnap nem csak egy tárlat újbóli elindítására ad alkalmat, Nemes András igazgató azt is fontosnak tartja, hogy a most látható kiállítások mindinkább létünk részévé váljanak, kultúránk, emberi mivoltunk jelképei legyenek. Ehhez járul hozzá valamennyi soproni múzeum azzal, hogy az oktatási intézményeknek előzetes bejelentkezés után díjmentes belépést biztosít.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vége a vitának

Nem kevesebb, mint hét évig állt üresen az Állami Szanatórium egykori gyermekrészlege a Lövér körút… Tovább olvasom