Kisalföld logö

2019. 04. 23. kedd - Béla Még több cikk.

Tündérek és manók százai vonultak Sopronban - fotók

Tündérek és manók százai vonultak Sopronban - fotók
Ismét gyereknapon rendezték meg a Soproni Tündérfesztivál hírhozó eseményét, a Tündérek és Manók vonulását.
A vonulás a fesztivál helyszínéről, a Deák térről indult: a résztvevők manódobosok, egy csapatnyi tündérdelegáció valamint a tündér-manó pár, Csipke és Moha kíséretében indultak el, hogy körbejárják a Tündérfesztivál helyszínét, és vidám, hangos meneteléssel hírül adják a városban élőknek, hogy nemsokára itt a Soproni Tündérfesztivál.

A vonulás a Liszt központnál ért véget, ahol további programok vártak a gyerekekre. Látványos táncprodukciókkal léptek fel a Mozgás Ritmus Lendület Club csoportjai, majd a Doborjáni Ferenc EGYMI színjátszó szakkörének diákjai mutatták be Lázár Ervin "A Négyszögletű Kerek Erdő" című meséjének "Döm dö döm dö dömdödöm" című kedves jelenetét.
Tündérek és manók százai vonultak Sopronban



Tündérekkel és manókkal legközelebb a 10. Soproni Tündérfesztiválon lehet találkozni, amit idén június 24-én, a Deák téren rendeznek meg. A programok délelőtt 10-től este 7-ig tartanak: játékok, különféle foglakozások, produkciók várják a gyerekeket. Fellép például Pályi János Bábszínháza, a Rutkai Bori Banda, a soproni Drazsé zenekar, a Mozgás Ritmus Lendület Club és ismét lesz Viseletverseny, ahol a legkülönlegesebb tündéri vagy manós viseleteket mutathatják be a résztvevők.


 

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyárköszöntő gyerekbuli Sopronban

Bajnokavató meccset is tart a SFAC. Tovább olvasom