Kisalföld logö

2019. 01. 22. kedd - Vince, Artúr -7°C | 2°C Még több cikk.

Több szerepet adna a civileknek a természetvédő

Hárs Olivér hálás nagyapjának, aki annak idején Sopronba költözött, hiszen azóta sem talál még egy ilyen várost, ahol ennyire együtt él az épített környezet a természettel.

– Itt az erdő szinte befolyik a házak közé, és a Fertő-táj is rengeteg szépséget tartogat. De más okok miatt is büszke vagyok Sopronra. Példaadó város ez, itt volt az első közpark, az Erzsébet-kert, és itt alapították az első városszépítő egyesületet is. Akkor lennék igazán elégedett, ha a jövőben is példát vehetnének rólunk mások, ez ügyben van még tennivalónk – fogalmazott Hárs Olivér, a Castanea Környezetvédelmi Egyesület elnöke, akit bánt, hogy rengeteg jó kezdeményezés elindult már, mégsem jutottak el a megvalósításig.

Legalább negyven éve beszélnek a soproni kerékpárútról, mégsem készült el, csak egyetlen szakasz. Leginkább azt hiányolja, hogy a város egyáltalán nem épít a civilekre. Egy teret, egy parkot az ott élők, a lelkes aktivisták segítségével is létre lehetne hozni, s talán nem kerülne annyiba, mint napjainkban. Hiába van pályázati pénz, ahhoz önerő is kell. A szakemberek pedig itt vannak kéznél, csak az összefogást kellene erősíteni.

Hárs Olivér szívesen barangol az egyetem botanikus kertjében, ez az egyik kedvenc helye Sopronban. Fotó: Magasi
Hárs Olivér szívesen barangol az egyetem botanikus kertjében, ez az egyik kedvenc helye Sopronban. Fotó: Magasi

– Együtt kellene gondolkodni és cselekedni Sopronért. A jó ügy mellé biztosan szívesen odaállnának a városlakók. Egyesületünk rendszeresen hallatja hangját, de azt tapasztalom, kevéssé vesznek komolyan minket, senkit nem foglalkoztat a véleményünk. Szomorú, hogy sokszor a hatalom dönt, nem pedig a közösségi akarat, pedig, ha úgy tetszik, a városvezetők, a tisztségviselők is mind civilek, ha kilépnek az intézmények kapuján, nem ártana néha levetni a hivatali gondolkodást.

S hogy mit szeret Sopronban Hárs Olivér?

– A Deák téren nőttem fel, a szívemhez nőtt a múzeumkert, ahol sokat játszottam. A botanikus kert is rengeteg csodát tartogat. Az erdőben kikapcsol egy hosszú séta, közben jó felkapaszkodni a kilátókhoz, melyek közül a sörházdombi a kedvencem.

Az elnök azt tanácsolja, soha ne másoktól várjuk, hogy megoldják a problémáinkat, mi magunk tegyük ezt. Ha egy napig ő lehetne a polgármester, akkor sem cselekedne mást, csak a természet szépségére, annak védelmére hívná fel a figyelmet, s az itt élőket arra kérné, tegyenek meg mindent a környezetükért.

Olvasóink írták

  • 7. KáTi 2009. október 07. 20:56
    „Tisztelt Kerttulajdonos!
    Köszönöm a baráti hangnemet. Ha lehetőségem, lesz elmegyek az említett helyre”
  • 6. kerttulajdonos 2009. október 07. 10:24
    „Tisztelt KáTi!
    Komolyan kérem, hogy látogasson el Hárs Úr kertjéhez egyszer és utána írja azt amit az imént. Nem kérnek sokat a szomszédok, egy hét kemény munkával rendbe lehetne tenni a kertet, utána védheti a környezetet ameddig csak jól esik neki. De ennyire ne legyen valaki képmutató. A környéken lévő allergiásoknak szenvedést okozni nem hinném hogy hozzátartozik a példamutató környezetvédő szerepéhez. Az hogy ingyen dolgozik valaki a városnak magánügy de a saját kertjébe is lehet ingyen dolgozni és hasznosan eltölteni az időt. A másik dolog, aki ennyire lelkesen védi környezetét miért nem áll szóba a szomszédokkal, akik tényleg barátságosan, emberi hangon kérték tőle hogy tegyen rendet saját portáján?”
  • 5. józanparaszt 2009. október 07. 10:01
    „Tisztelt Szarka úr!
    Ez lehet bonyolult hatósági procedúra, de lehet egyszerü, tisztán társasházi döntés és persze pénz kérdése. Küldjön elérhetöséget a bicigli326@freemail.hu-ra, van megoldás...”
  • 4. KáTi 2009. október 07. 07:00
    „Tisztelt Kerttulajdonos!
    A helyesírás dzsungelében néha nehéz eligazodni. Dűlő egy l, a toldalék ben, és nem be. Egyébként meg kell jegyeznem, hogy Hárs Úr anyagi ellenszolgáltatás nélkül dolgozik, és egy nap többet tesz a természet védelméért, mint egy átlagpolgár a városban egész életében.”
  • 3. SzarkaSándor 2009. október 06. 11:18
    „A Jereván lakótelep szellőzőinek a zaja is a környezet védelemhez tartozik.Ezzel is foglalkozhatna Hárs Úr!
    Egész nap ezt a szörnyű rissz-rossz szellőzők zaját kell hallgatni,már hónapok óta!Az ablakokat zárva kell hagyni,mert ez a zaj tönkreteszi az ott lakók hallását!”
  • 2. kerttulajdonos 2009. október 06. 10:02
    „Meg kellene nézni Hárs Úr kertjét a Potzman-düllőbe. Nyakig érő gaz, mindenféle kártevő ami a szomszédok kertjébe is átnőtt már. Többszöri felszólításra sem hajlandó Hárs Úr rendet tenni saját területén, szégyen az a kert a többi rendezett terület között. Miután rendbetette utána tessék róla cikket írni hogy milyen példás környezetvédő.”
  • 1. TancsKaszabell 2009. október 05. 15:03
    „Tessék mondani ? A fakitermelés után nincs kötelezettsége a kitermelőnek a táj rendbetételére ?
    Mert bizony mintha tankok jártak volna az erdei vágások útjain...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felavatták Elek apó kútját

Sopron - Hármas jubileumot tartott hétvégén a Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai… Tovább olvasom