Kisalföld logö

2019. 05. 23. csütörtök - Dezső Még több cikk.

Szigor: változások a csáfordi erdő látogatásában - Meg kell védeni a tőzikéket!

Egyre többen látogatják kora tavasszal a csáfordjánosfai erdőt, ez azonban nem tesz jót a védett tőzikésnek. Különösen az nem, hogy a természet e pazar látványosságában sokan nem a szabályok betartásával gyönyörködnek. A virágok pusztulnak, meg kell őket védeni!
Az elmúlt években folyamatosan növekvő látogatói létszám egyre nagyobb gondot okoz a csáfordjánosfai tőzikés erdő természeti értékei számára. Először csak a korán fészkelő holló tűnt el az erdőből, miután a tavaszi hétvégéken egyszerre több százan – de volt, hogy egy nap alatt kétezren – sétáltak a tanösvényen. A Fertő–Hanság Nemzeti Park természetvédelmi őrei gyakran tapasztalták, egy ekkora tömegben sajnos mindig vannak, akik egyrészt nincsenek felkészülve a körülményekre, másrészt saját élményük fontosabb, mint a természeti értékek megóvása.

– A csáfordi lápos erdőben még csapadékmentes időjárás esetén is vannak vizes részek a kijelölt úton, eső után pedig hatalmas a sár. Ennek ellenére félcipőben jön a látogató, aki aztán a virágok közt próbál száraz lábbal sétálni. Vagyis széttapossa a tőzikéket... Ennek egyenes következménye lett, hogy az elmúlt egy-két évben a kijelölt útról letérő látogatók olyan taposási kárt okoztak, amelynek során a nemzeti park legszerényebb becslései szerint is több tízezer virág pusztult el – több millió forint értékben. Az eszmei kár pedig felbecsülhetetlen... – tudtuk meg Váczi Miklóstól, a nemzeti park őrszolgálat-vezetőjétől.
A csáfordi lápos erdőben még csapadékmentes időjárás esetén is vannak vizes részek a kijelölt úton.
A hetekig tartó teljes virágzási időben a természeti őrök nem tudtak folyamatos ellenőrzést biztosítani, ezért az esetek többségében már csak a bekövetkezett károsítással szembesültek. Reménytelen szélmalomharcot folytatnak minden évben az útról letérőkkel szemben.

Elkeserítő tapasztalataik miatt ezen a tavaszon szigorítják a tőzikés védelmét. Egyrészt arra kérnek mindenkit, hogy kerüljék a csoportos látogatást, másrészt készüljenek az előírásokra.

Időjárástól függetlenül a tanösvény teljes szakaszán ezentúl csak gyalogosan és kizárólag magas szárú gumicsizmában lehet közlekedni. Vagyis az úton lévő sárba, vízbe lépni kötelező! A nem megfelelő ruházatban érkezőket a természetvédelmi őrök megkérik a távozásra. A tanösvény nyomvonaláról letérni szigorúan tilos, a kijelölt útvonalat jól láthatóan jelzik is. Aki mégis letér, azt a vonatkozó jogszabályok alapján szigorúan büntetni fogják. A bírság összege elérheti az ötvenezer forintot is!

 
Tavasszal milliónyi fehér virág bókol a csáfordi erdőben... Vigyázzunk rájuk az erdei kirándulásunk során!
A nemzeti park a tőzikés jövőjének biztosítása érdekében a tanösvény nyomvonalát is módosítani fogja, erre várhatóan a jövő évben kerül sor. Addig is táblán olvashatók a tudnivalók és a szabályok, amelyek megtalálhatók a Fertő–Hanság Nemzeti Park honlapján is (www.ferto-hansag.hu). Aki pedig biztosra akar menni és a tőzikés sorsa is fontos számára, az a nemzeti parkhoz bejelentkezve szakavatott vezetővel járhatja be a tanösvényt.
Tőzike tanösvény

Csáfordjánosfa határában mintegy négy kilométer hosszúságú tanösvényen a Répce folyó ágait fahidakon átszelő útvonal az ártéri területek talán legszebb, természeti értékek tekintetében legváltozatosabb részleteit mutatja be ismertető táblák segítségével. A Répce mentén lévő tölgy-kőris-szil ligeterdőben már kora tavasszal nagy tömegben virít a védett tavaszi tőzike. Több millió tőzike borítja be fehér virágaival a láperdőt.

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Állásajánlatok Sopronban munkát keresőknek

Tovább olvasom