Kisalföld logö

2019. 02. 22. péntek - Gerzson 1°C | 10°C Még több cikk.

Szex után rablás: előzetesben mindkét kéjrabló

A rendőrség elfogta, a bíróság előzetes letartóztatását rendelte el annak a nőnek, aki barátjával közösen kirabolt egy osztrák férfit Sopronban ez év tavaszán. A sértett több alkalommal is igénybe vette a nő szexuális szolgáltatásait.

A megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya fegyveresen elkövetett emberrablás megalapozott gyanúja miatt a napokban őrizetbe vett egy 22 éves diósjenői nőt, akinek a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását.

A nő szexuális szolgáltatás ígéretével csalta albérletébe a 60 éves osztrák férfit ez év tavaszán Sopronban.

Nem sokkal később észrevétlenül a lakásba lépett a kéjnő barátja és fegyverrel fenyegetve ütlegelni kezdte a kuncsaftot. Az a földre esett, támadója testének minden részét elkezdte rugdalni, miközben pénzt követelt tőle.

A bántalmazásnál a fiatal nő mindvégig jelen volt, s barátja követeléseit németül tolmácsolta. A verés hatására az osztrák elmondta hol a pénze és autója kulcsát is átadta.

A gépkocsiban talált háromszáz eurót és négyezer forintot kevésnek találták a kéjrablók, s egy órán belül további tízezer eurót követelve megöléssel fenyegették a férfit. Az ütlegeléstől vérző osztrák az életéért könyörögve megígérte, ha elengedik, viszi a pénzt és a rendőrséget sem értesíti.

A nő barátját már májusban elfogta a rendőrség, s azóta előzetesben van, őt fegyveres rablással, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértéssel és fegyveresen elkövetett emberrablással gyanúsítja a rendőrség.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gázolt a vonat Sopron határában

A Sopronból 6.10 órakor Győr felé indult InterCity a Győri úti bevásárlóközpont környékén 6 óra 17… Tovább olvasom