Kisalföld logö

2019. 05. 21. kedd - Konstantin Még több cikk.

Soproni fiatal nyerte a vitabajnokságot - fotók

Soproni fiatal nyerte a vitabajnokságot - fotók
A soproni Balázs Fanni lett a Vitázik a világ ifjúsága nemzetközi vitavetélkedő magyarországi döntőjének idei győztese.
A németül legjobban vitázó négy magyar fiatal a mai országos döntőben heves vitát folytatott a következő kérdésről: "Támogassa-e az állam a diplomás hiányszakmák oktatását Magyarországon?".

A vitában nem csak a jobb ténytudás volt döntő, hanem az is, hogy a résztvevők tárgyilagosan és korrekten ütköztessék a nézeteiket. Fontos volt tehát odafigyelni egymásra és megérteni az ellenkező oldal véleményét. Fel kellett tárni az esetleges ellentmondást az ellenérvekben, és meggyőzően alá kellett támasztani az álláspontokat.

Retorikai képességeiről végül Balázs Fanni, a soproni Berzsenyi Dániel Gimnázium diákja győzte meg leginkább a zsűrit. Ő és a második helyezett Hutter Ottó, a budapesti Tamási Áron Gimnázium tanulója képviselik Magyarországot szeptember 20-án a pozsonyi nemzetközi döntőben.
 
A soproni Balázs Fanni érvelt a legmeggyőzőbben.
A soproni Balázs Fanni érvelt a legmeggyőzőbben.

Helyezések

1. Balázs Fanni

Berzsenyi Dániel Gimnázium, Sopron

 
2. Hutter Ottó

Tamási Áron Gimnázium, Budapest

 
3. Kovács Domokos

Friedrich Schiller Gimnázium, Pilisvörösvár

 
4. Faller Júlia Janka

Osztrák Iskola, Budapest

A projekt erősíti a vitakultúrát, mint a demokrácia eszközét és támogatja az európai többnyelvűséget. Tizenkét közép- és kelet-európai országból 150 középiskola mintegy 2500 tanulója vesz részt a Vitázik a világ ifjúsága vitavetélkedőn. Magyarországon már 2010 óta rendezik meg a vetélkedőt.
 
Vita közben.
Vita közben.


A Vitázik a világ ifjúsága – közép- és kelet-európai országok vetélkedője a Goethe Intézet, az Emlékezet, Felelősség és Jövő Alapítvány, a Közhasznú Hertie Alapítvány és a Külföldi Német Iskolák Központi Igazgatóságának közös projektje.

Magyarországon a projektet a Hanns-Seidel-Alapítvány, a Konrad-Adenauer-Alapítvány, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata, az Andrássy Egyetem, az E.ON Hungária Zrt. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága támogatja.

Az országos döntő fővédnöke Dr. Hende Csaba, a magyar Országgyűlés alelnöke volt.
 
Csoportkép a legjobbakról.
Csoportkép a legjobbakról.

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tündérfesztivál Sopronban: idén kétnapos lesz a gyerekprogram

Tündérfesztivál Sopronban: idén kétnapos lesz a gyerekprogram
Jövő hétvégén rendezik meg Sopronban a Tündérfesztivált, amellyel kezdetét veszi a 61. Soproni Ünnepi Hetek programsorozata. Tovább olvasom