Kisalföld logö

2019. 01. 18. péntek - Piroska -1°C | 8°C Még több cikk.

Soproni Egyetem - A hagyomány és a megújulás jegyében

A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaság-tudományi Kara a legfiatalabb karként elhivatottan ápolja az intézmény hagyományait, ugyanakkor elkötelezett a folyamatos megújulás mellett is.
A Lámfalussy-karon szem előtt tartják, hogy az itt tanuló hallgatók a piaci igényekhez igazodó új képzésekben vehessenek részt. A szeptemberi tanévkezdéstől a már jól teljesítő szakokon felül választható alapszakon a gazdálkodási és menedzsment duális képzés, felsőoktatási szakképzésen és alapszakon angol nyelvű turizmus–vendéglátás, mesterszakon pedig német nyelvű vezetés és szervezés is. Prof. dr. Fábián Attila, aki a közelmúltban vette át egyetemi tanári kinevezését, kiemelte: „Eddig is igyekeztük a gazdasági paletta teljes spektrumát lefedni. A turizmustól a pénzügy területéig, a felsőoktatási szakképzéstől az alapszakon keresztül a mesterszakig, sőt, doktori programban is kínáljuk képzéseinket. Az ország egyik legerősebb turisztikai régiójában a szereplők hosszú távra terveznek és globalizálódnak, így egyértelmű, hogy mindehhez nekünk is alkalmazkodnunk kell. Ennek megfelelően a magyar mellett angol nyelven is szükséges a turizmus–vendéglátás képzéseinket elindítani."
 
A nyílt napon forgószínpadszerűen vezették végig a vendégeket, hitelesen mutatva be a kar mindennapjait.

Bővülő duális képzések

A munkaerőpiac igényei alapján a legnépszerűbb képzéseik már duális formában is elérhetők. Vállalati partnereik a régió legjelentősebb szereplői, hallgatóik a rendszer sajátosságainak köszönhetően végzéskor többéves aktív tapasztalattal léphetnek ki a piacra. A turizmus–vendéglátás duális alapképzés keretén belüli speciális modulok megfelelnek a hazai és nemzetközi trendeknek, mindez az ország legmarkánsabban fejlődő turisztikai régiójában. A pénzügy és számvitel elméleti ismeretei mellett kis-, közepes és nagyvállalatok valós pénzügyi és számviteli feladataival, sajátosságaival ismerkednek meg a hallgatók. A gazdálkodási és menedzsment területen gyakorlati gazdálkodási, szervezési és vezetési ismeretek megszerzésével a kis- és közepes vállalatoknál vagy nagyobb gazdasági szervezeteknél felmerülő ágazati és funkcionális középirányítói feladatok ellátására készítik fel hallgatóikat.

A közelmúltban tartotta az LKK az első duális nyílt napját, melynek célja volt, hogy a leendő hallgatókat interaktív és innovatív módon vonja be a kar vérkeringésébe. Forgószínpadszerűen, mintegy tárlaton vezették végig a nyílt nap vendégeit, ilyen módon hitelesen, fiatalosan, érdekesen mutatva be a kar mindennapjait. Informatív elő- adást hallgathattak meg az érdeklődők az alapképzésekről, illetve a külföldi ösztöndíj-lehetőségekről a kar aulájában lévő standoknál. Mindemellett lehetőségük volt találkozni duális vállalati partnereikkel.

Színvonalas egyetemi kollégiumok

Árendásné Fekete Márta dékáni hivatalvezető elmondta: „A felsőoktatás kiváló lehetőség, azonban nagy anyagi terhet is ró a családokra. A kar és a Soproni Felsőoktatásért Alapítvány ezért elsőként alakított ki ösztöndíjrendszert, hogy hallgatóink valóban a személyes fejlődésükre tudjanak fókuszálni. Ebben segíthet az is, hogy a karra felvételt nyert valamennyi elsőéves hallgató igény esetén elhelyezést kap valamelyik egyetemi kollégiu- mban. A siker másik záloga az idegennyelv-tudás. Ezért három, illetve négy féléves ingyenes szakmai nyelvtanulást kínálunk, mely mellett idegen nyelvű szakmai tárgyak és szabad áthallgatást biztosító német és angol nyelvű képzéseink is remek lehetőséget nyújtanak a nyelvgyakorlásra a hallgatóknak. Ezek mellett szerteágazó nemzetközi kapcsolatokat, kiemelkedő szakmai gyakorlati lehetőségeket kínálunk, mindezt Sopron egyedülálló környezetében, Ausztriától mindössze pár percre."

Egyetemfoglaló – játékos vetélkedő

– A kar immáron hatodik alkalommal rendezte meg az Egyetemfoglaló című játékos, közgazdasági témájú vetélkedőjét tizenegyedik, tizenkettedik, valamint tizenharmadik osztályos középiskolások részére. A versenyre tizenegy, egyenként négyfős csapat érkezett Szombathelyről, Győr- ből, Fertődről és Sopronból. A vetélkedő témaköre az okos, intelligens város elgondolásához kapcsolódott, így elsősorban a diákok kreativitása és kommunikációs készsége került a középpontba. Reméljük, hogy a diákok és a felkészítő tanárok is egy élményekben gazdag napot töltöttek el a Soproni Közgázon. Szeretettel várunk vissza mindenkit a következő Egyetemfoglaló vetélkedőre – mondta dr. Mészáros Katalin egyetemi docens, a rendezvény szervezője.
Egyetemfoglaló

A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaság-tudományi Kara Egyetemfoglaló című játékos  vetélkedőjére idén Szombathelyről, Győrből, Fertődről és Sopronból érkeztek csapatok.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bécs a legtisztább városok között

Bécs a legtisztább városok között
Nem csak a levegő tisztasága és a jó életminőség mérhető számokban Bécsben. Tovább olvasom