Kisalföld logö

2019. 02. 22. péntek - Gerzson 1°C | 10°C Még több cikk.

Sopronba is került a rangos elismerésből - fotók

A színházi háttérdolgozóknak járó Magyar Teátrum Díjat vehetett át Kovács Ferenc, a Soproni Petőfi Színház műszaki vezetője, fővilágosítója a Békéscsabán rendezett hétvégi gálán.
Immár hetedik alkalommal gyűltek össze a Magyar Teátrumi Társaság tagszínházainak képviselői Békéscsabán, a Jókai Színházban, hogy látványos gálaműsorral és díjátadóval ünnepeljék meg a színházi háttérszakmákat.  A Magyar Teátrumi Társaság 2010-ben alapította meg a Magyar Teátrum Díjat, amely a színházi háttérszakmák megbecsülésének kifejezésére hivatott.

Ebben az esztendőben a szakmai zsűri nyolc háttérdolgozónak ítélte oda az elismerést, akik nemcsak szakmailag, hanem színházszeretetükben, munkájuk iránti alázatukban is példamutató képviselői hivatásuknak. A jelölés két állami díjjal kitüntetett neves művész javaslata, illetve az adott színház társulatának véleményét is megfogalmazó igazgató döntése alapján történhetett.  Az elismerés egy csapágyat formázó alkotás, mellyel ezer eurós (körülbelül 300 ezer forintos) pénzjutalom jár
Elismerés a színháznak. Fotó: A-Team/Ignácz Bence


Idén a Magyar Teátrum Díjat Bojczán István, a Békéscsabai Jókai Színház műszaki csoportvezetője, Szaniszló Tamásné, a Gárdonyi Géza Színház jelmeztár-vezetője, Hauzer József, a Móricz Zsigmond Színház hangtárvezetője, Őri Rózsa, a Radnóti Színház rendezőasszisztense, Kovács Ferenc, a Soproni Petőfi Színház műszaki vezetője, fővilágosítója, Ignácz György, a Szolnoki Szigligeti Színház műszaki vezetője, Somfai Péter, a Budapesti Operettszínház világítástervezője, a Nemzetiségi Különdíjat pedig Nagy Imréné, a Cervinus Teátrum színházi titkára, gazdasági ügyintézője kapta.

A Magyar Színháztechnikai Szövetség által alapított életműdíjat, a magyarországi színháztechnika nagy alakjáról elnevezett Tolnay Pál Életműdíjat, Krisztiáni István, a Vígszínház szcenikusa vehette át. Az életműdíjjal olyan több évtizedes műszaki tevékenységet ismernek el, amely segített abban, hogy a technikai haladás bekerüljön a színházak világába. Ezzel a kitüntetéssel is ezer eurós pénzjutalom jár. Tolnay Pál a Magyar Állami Operaház első mérnöke, a magyar színháztechnikai élet kiemelkedő személyisége volt.

A díjátadó gálaesten az elmúlt évekhez hasonlóan idén is közösen léptek színpadra a Magyar Teátrumi Társaság tagszínházainak művészei, valamint a Jókai Színház társulatának tagjai.

Magyarországon mintegy ötven színházban több mint ezer ember dolgozik a színfalak mögött, s szolgálja ki a rivaldafényben állókat.

Forrás: (Békéscsabai Jókai Színház)

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nélkülöző családoknak segít a soproni MSZP

Nélkülöző családoknak segít a soproni MSZP
MSZP soproni szervezete több mint 500 ezer forint értékben gyűjtött össze adományokat. Tovább olvasom