Kisalföld logö

2019. 07. 19. péntek - Emília 17°C | 27°C Még több cikk.

Silent run - Temetőbe járnak futni a bécsiek

Mivel egyre több városlakó jár futni a Bécsi Központi Temetőbe, az intézmény vezetése gondolt egyet, és két pályát is kijelölt a sírok között. A hivatalos megnyitót májusban tartják, természetesen futóversennyel.
Ahogy a város egyre jobban körbenövi a temetőit, egyre többen használják ezeket a sajátos oázisokat pihenésre, feltöltődésre, sportolásra. Így van ez a Bécsi Központi Temetővel, a Zentralfriedhoffal is, amely az utóbbi időben már nem csak a gyász és megemlékezés helye volt, hanem kedvelt célpontja a pihentető sétára vágyóknak és a futás szerelmeseinek.

Az új trendhez igazodva a temető vezetése március elején két futópályát jelölt ki a területen. A két pálya útvonalát táblák jelzik, a temető 2-es bejáratánál pedig egy áttekintő tábla is fogadja a sportolni vágyókat.
Fasor a Bécsi Központi Temetőben © PID /Schaub-Walzer
„Az, hogy egy temető egyszerre az emlékezés helye és élettér legyen, egyáltalán nem ellentmondásos. Nagyon nemes gondolatnak tartom, hogy elhunyt szeretteink ily módon részesei lehetnek életünknek" – mondta Mag.a Renate Niklas, a bécsi temetőket üzemeltető Friedhöfe Wien ügyvezetője a futópályák és a megnyitó kapcsán.
A futópályák hivatalos átadó ünnepsége 2019. május 25-én lesz, természetesen futóversennyel egybekötve. A rendezvény a Silent Run nevet kapta, nevezni három kategóriában lehet a wienläuft.at oldalon. A nevezési díjakból származó bevételt teljes egészében a PH Austria, a magas tüdővérnyomásban szenvedő betegeket támogató szervezet kapja.

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az Ikva patakba csúszott egy autó a 84-es főútról Kópházánál, két ember megsérült - fotók

Az Ikva patakba csúszott egy autó a 84-es főútról Kópházánál, két ember megsérült - fotók
Az autó a beton partoldalnak ütközött. Tovább olvasom