Kisalföld logö

2019. 05. 26. vasárnap - Fülöp, Evelin Még több cikk.

Minden szavazatra szükségük van

Gőzerővel készül a soproni Strokes együttes a Csillag születik következő fordulójára, szombaton újra színpadra lép az ütős ötös.

A fiatalok bíznak a nézők szavazataiban, remélik, tovább menetelhetnek, egészen a december 19-i döntőig.

– A hét nagy részét a fővárosban töltöttük. A saját műsorunk mellett a többiekkel együtt egy közös produkciót is bemutatunk a Csillag születik következő adásában, így megsokszorozódtak a próbák. Az együttesünk ezúttal elhagyta a csöveket, a humoros műsorunkban most kukák, vödrök töltik majd be a hangszerek szerepét. Szombaton egész nap a stúdióban leszünk, a délutáni főpróba után már csak az előadásra koncentrálunk – tudta meg portálunk Stöckert Ádámtól.

A fiatalok a tévében többnyire csövekkel adták elő műsorukat, az ezekből kicsiholt hangokat mindig vastapssal jutalmazta a közönség. Eddig a rajongók sem fukarkodtak az SMS-ekkel, és a fiúk most is várják a szavazatokat, hogy biztos legyen a menetelés a döntőig.

A Strokes együttes a következő fordulóban nem csöveken, hanem kukákon, vödrökön dobol majd.
A Strokes együttes a következő fordulóban nem csöveken, hanem kukákon, vödrökön dobol majd.

A több mint tíz éve alakult Strokes együttes magát egy vidám baráti társaságnak tartja, akik imádnak gyerekeknek muzsikálni, és nagyon büszkék arra, hogy sok óvodás az ő hangszerbemutatójuk után kapott kedvet a zeneiskolához. Műsorukra jellemző a teátrális ütőzés, mely a ritmus és mozgás gyakran humoros előadásmódjában nyilvánul meg. Ebből adnak most szombaton is ízelítőt a soproni fiúk, Pogátsa Bálint, Vida Mihály, Schneider Szilveszter, Horváth Ákos és Stöckert Ádám.


A versenyről

A középdöntőbe 12 produkció jutott be. Minden adás során két produkciótól kell elbúcsúzni, szombaton csak 10-en jutnak tovább.

 


Olvasóink írták

  • 5. Cerwin 2009. november 20. 18:10
    „Hajrá Srácok!

    Kis megjegyzés: lassan a vicces oldalról érdemes lenne komolyra is átmenni, nehogy a közönség megúnjon bennetek. El tudnék képzelni hasonlót, mint amit Mike Oldfield művel. Ő is üti a harangokat, dobokat, poharakat, sípokat hihetetlen komponáltan.”
  • 4. rozsabogar 2009. november 20. 14:05
    „HAJRÁ!!!!”
  • 3. Rainbow 2009. november 20. 12:51
    „1. Így van! Bízzunk benne, hogy a város a fiúk mellett fog állni. Ha mindenki, akinek arra lehetősége van, csak egyetlen szavazattal támogatja őket, akkor együtt részesei lehetünk a sikernek, egy soproni csapat sikerének. És azt ne felejtsük el, hogy ők minden alkalommal megemlítik a városunk nevét, ráadásul számtalanszor szórakoztatták már a Fő téren az érdeklődöket. No meg persze nem mellesleg profi, amit csinálnak!
    HAJRÁ STROKES!!!!”
  • 2. NoBo 2009. november 20. 12:38
    „Hajrá skacok!”
  • 1. falcobiarmicus 2009. november 20. 12:26
    „Igen! Ez Az !
    Most hogy a tűzoltóknak sikerült az összefogás, itt kell segítenünk a soproni zenészeket,így javaslom hogy akik szavaztak a Heineken játékban a tűzoltókra, támogassák most a ZENÉT és a fiúkat.
    Együtt a város a Strokes -ért!!!!! Mert a miénk, egyedi,és érték ebben a mai világban!!
    Hajrá!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új pályázat a helyiségekre

Felbontja a határőrség korábbi szerződéseit a Táncsics utcai laktanya kezelője, a megyei… Tovább olvasom